Sárkány arc
Kép forrása:
Vajdnar
nagyokat nyeldesve állt a kabin szűk nyílása előtt. A fenséges Torynda hívta és
ez most nem töltötte el örömmel, mint más napokon, amikor vad röptében összebújhatott
vele. Sokszor már vívnia sem kellett érte, ő volt a rangidős hím Torynda
listáján. Kezdettől együtt, egy hajón. A fényességes Karashan császár
meggyilkolásának napján a hiperűrbe léptek. Akkor már a szeretője volt. De nem
csak ebben volt az első, ha gond adódott, ő felelt először. Vajdnar Karashan
császár hadvezére volt, Torynda fekete seregét irányította tündék és kószák
csapatai ellen, a galaxis ősi népei félték a nevét. Csatázott az egyesült emberi
és grizóta hadtestek ellen. Kérdőre csak három cycelot méltóság vonta életében:
Mahhia, az anyja, aki Shanla előtt a klánjuk feje volt, a fényességes Karashan
császár, akit halála után is úgy emlegetnek, mint minden cycelotok urát és a
fenséges Torynda, a hajdanvolt császár fővezére. De mint az átokhozó Istenek az egekben,
Torynda haragja volt a legrosszabb dolog, amitől tartott.
Most
pedig okkal reszketett a fény sötét pikkelyein. Nem akart kibújni a felelősség
alól, de ha egy módja van, megkerüli ezt a beszélgetést, ami odabent vár rá. Ha
egy módja van, inkább cselekszik és jóváteszi a történteket és utána áll úrnője
elé, de Torynda Xamort küldte felderítésre, friss nyom után kutatva.
Kétségkívül Xamor volt ebben a legjobb a hajón. Így Vajdnar egy dologban
bízott, hogy büntetése nem lesz olyan kemény, mint amit érdemel, vagy legalább
nem előzi meg az akciót, amivel segíthetnek a bajon. Kérdés, mekkora
fontossággal bír Torynda szemében az ő személyes irányítása a rájuk váró
feladatban. Ha másra bízná az irányítást, ő valószínűleg elveszik a büntetés
során a szenvedéseiben.
Az
ajtó halk szusszanással kinyílott, és mint kitátott száj invitálta belépésre.
Vajdnar nyelt egyet, borzongva lépett a parancsnoki kabinba. A helyiség
tágasnak hatott, a bútorok szinte teljes hiánya miatt. Halvány, mesterséges
fény áradt a falakból és a plafonból, minden irányból, egyenletesen
megvilágítva mindent. A szoba elülső terében az egyik fal teljessége
kijelzőként funkcionált, most is tele volt információkkal, kiszámított adatokkal,
statisztikákkal és képekkel az űrhajót és az útjukat érintő tényekről. Semmi
karos, vagy táblás rendszer nem csatlakozott hozzá, a hajómag agya maga jutatta
ide, amire szükség volt és többnyire hangra, esetleg érintésre reagált. A szoba
különleges rideg burkolata kellemes hűvöset árasztott, nemcsak hideg, fekete, acélszürke
és ezüst színeivel, hanem a köves mintázatú, valódi kő padlójával. A bazalt lapok
a fekete cyselotok otthonainak hangulatát hozták az űrbe. Vajdnar tudta, hogy
ez Torynda számára a legjobb választás volt. Ha a nőstény elnyújtózott rajta,
szívbemarkoló feketesége szinte összeolvadt a kővel. Lágyan emelve ki izmos,
mégis finom és törékeny alakját, apró termetét és bájos kölyökarcát. Ezt a hűvös
eleganciát a szoba végében teljes szélességben elterülő vastag szálú, kézzel
szőtt, puha szőnyeg ellensúlyozta, amit hengeres és hagyományos párnák vettek
körbe, általában katonás rendben sorakozva, amik most hanyagul összedobált
kupac benyomását keltették, s ez Toryndát ismerve biztos úgy is volt. Esetleg
így kelt fel álmából, de valószínűbb, hogy idegességét vezette le rajtuk az elmúlt
percekben, mióta kiderült, hogy a Y Vadász elhagyta a hajót és ismeretlen
helyre távozott. Az Y Vadász Salana tanulóhajója volt, a fiatal nőstény
kiválóan használta.
Torynda
a bejáratnak félig háttal állt a szőnyeg előtt, teljes 2,5 méteres magasságában
kiegyenesedve, ami nem jellemző a cyselotokra. Vajdnar jobban szerette látni
fekete szemeit, mert abból valamennyire képes volt olvasni, el-elcsípte a
nőstény indulatait, érzelmeit. Tudta azonban, amikor a fenséges asszonya így
viselkedik, akkor éppen ezt kívánja elkerülni. A hím a nyakát kissé
előrenyújtva, a megszokotthoz képest kissé kerekded fejét lehajtva, arcát a
padlóra szegezve állt és nem köszönt, nem is szólt. Ismerte az illemet annyira,
hogy tudta, nem szólíthatja őt meg, és rá se nézhet, míg amaz meg nem szólítja
és a szemkontaktust nem keresi, vagy külön nem engedélyezi ezt. Lopva jól látta
Torynda tartásán, milyen feszült, vállait felhúzva, izmos hátsó lábain állt,
vaskos, feketékre jellemzően rövid farkára támaszkodott, ami lomhán nyugodni
látszott, csak a vége moccant ideges véletlenszerűséggel, változó ritmusban. Szárnyait
maga köré csavarta s mintegy felöltöztették a szinte áttetsző bőrbe a testét,
mely még a feketék apró termetétől is szokatlanul kicsinek és törékenynek tűnt.
Csúcsos állát felszegte és nem tekintett a belépőre. A széles mellkasa gyorsan
emelkedett és süllyedt, mintha közvetlenül egy harc előtt állna s lehet, így is
van. Lehet, hogy Vajdnart megkísérli
maga alá gyűrni egy párharcban, mielőtt bárhogy máshogy ütköztetik a véleményüket.
Ez így szokásos a cyselotok között, a hallgatás viszont szokatlanul hosszúra
nyúlt. A hadvezér már gombócot érzett a torkában és nyaka kezdett megmerevedni,
amikor az apró fekete nőstény megszólalt. Torynda hangja fenyegetően
visszafogott volt és élesen mart minden szava:
-
Hogy hagyhattad? Hogy engedhetted, hogy ez megtörténjen?
A
hímnek nehezére esett megszólalni. Úgy érezte, elgémberedett mindene és feszül
a torka. Hangképző szerve szinte folyamatosan sípolt a beszéd alatt, magas,
egyenletes háttérként adva nyomatékot a mondanivalónak, ami mentegetőzésnek
rossz volt. Vajdnar sosem mentegetőzött semmiért, jobb szeretett cselekedni.
Ezzel most is így volt, ha tehetné, már a Fattyú után repülne gyors kis
naszádján.
-
Fenséges Torynda! Ha csak sejtettem volna, mire készül, nem tudta volna
megtenni. Ez a húzása minden eddigit felülmúlt. - Vajdnar érzelmeit palástolva
igyekezett egyszerűen fogalmazni mély, dörgő hangján. - Mindig új játszmákat
kezd, hiszen ismered. Teljességgel kiszámíthatatlan és eredeti. Olyan, mint egy
bomba, aminek nem ismered a hatáskörét, sem azt, hogy mi indítja be.
-
Kiszámíthatatlan…- ismételte a nőstény, hosszú, vékony karjait széttárva. Végre
Vajdnar felé fordult. Még mindig nem rá nézett,
ezért vezére éppen csak rápillantott, majd ismét leszegte a fejét, mélyebben,
mint az imént, most olyannak tűnt, mint aki mélységes megbánásban elgondolkodik
az eseményeken. Torinda karjaiból füstös felhő kúszott egymás felé, összeállva
egyetlen gomolyaggá, és a szoba közepére szállt. Vajdnar kimérten követte
pillantásával. Egy emléknyom volt az, egy kicsi fekete cyselot nősténnyel, aki
még fióka korú lehetett. A Fattyú volt az. Két erős, felnőtt harcos vívott vele
éppen, váratlanul lendültek támadásba, s a kislány úgy hárított, mintha pontosan
tudta volna, hogy azok mit terveznek, és hogyan akarják kivitelezni. A két
vörös hím, jóval vaskosabb testű és mellkasuk robosztus, izmaik csak úgy
dagadtak a sok edzéstől, szemük villogott, szinte csak egymásra néztek és már
meg is osztották az ötleteiket. Alig észrevehető begyakorolt jelzésekkel
kommunikáltak, így tökéletesen összehangolva harcukat. Pontosan tudták, hogyan
játszhatják ki a gyereket, de ez mégsem volt könnyű feladat. Sőt, Salana inkább
minduntalan új lépésekre kényszerítette őket, sehogy sem tudták az eredeti
ötleteiket megvalósítani. Meglepetésszerű, egyéni megmozdulásokra épített.
Igen, valóban kiszámíthatatlan. Néhány mozdulatában Torynda harci oktatását
lehetett viszontlátni, de egyedi kivitelezésben. Percekig nézték az emléknyomot,
amíg az látszólag magától oszlani kezdett a légben, s teljesen eltűnt, mint a
pára a meleg napsütésben.
Torynda
váratlanul keresztül lépdelt az emlék utolsó foszlányain, és két hatalmas
pofont kevert le Vajdnarnak. Görbe karmai végigszántották a vezér arcát mindkét
oldalon. A kiserkenő vér szagára a nőstény orrcimpája megremegett és kitágult. Leplezetlenül
szagolt bele a levegőbe, egyenesen a hím szemébe nézve. Annak pupillái
kitágultak, reszketése és zsibbadása egyszeriben megszűnt. Hasonlóra se számított
a Fenségestől. Hajszál híján a két tenyere után kapott, de az utolsó
pillanatban félbe hagyta a mozdulatot.
-
Engedj és kiadom a parancsot a felkutatására. Azonnal visszahozzuk neked Úrnőm!
- Az
azonnal is késő! El se mehetett volna a tudtod nélkül. Xamor még nem érkezett
vissza. Ha nyomra lel, majd visszahozzák a többiek.
Megpördült
és ellépett, de csak indult. A következő másodpercben Vajdnar mellkasán térdelt
a kőpadlón és a nyakuk, a válluk egymáshoz feszült. Torynda egyik kezében
villant a rövid penge, és csak a vezére gyorsaságán múlott, hogy kivédte és így
csak úgy, mint az imént a karmok, szántotta fel az erős fekete mellkast.
Irgalmatlan üvöltést hallatott a nőstény. Vajdnar csendesen konstatálta, hogy
túlságosan dühös még mindig, és így jobb célpont, mert könnyebben követ el
meggondolatlanságot. Régen látta már ilyennek. Utoljára akkor, amikor Karashan
császárt meggyilkolták. Dühe tehetetlenségében pusztító tűzvészként sepert
végig a saját seregén. Hű katonái közül azon a napon többen lelték halálukat,
két kapitányt harc közben alaposan meg is kínzott, mielőtt a vérüket vette. Tetemeiket
maga égette el ott, a Fészek holdján. Vajdnar jól emlékezett erre, hiszen még a
következő hajnalon útra keltek a Fattyúval, Karashan egyetlen elismert házasságon
kívüli gyermekével. És még aznap meg kellett vívnia első nászt megelőző harcát
a hiperűrbe lépés előtt, hogy egyesüljenek. Kegyetlen és tüzes harc volt az
övék is, Vajdnar régóta kívánta ezt a nászt, de mint hím sosem próbálkozott
harcra hívni, csak mint két katona csatáztak addig, hogy gyakorlatozzanak, mert
csaknem hasonló volt a tehetségük és erejük hozzá. Bár Torynda szinte kivétel
nélkül jobbnak bizonyult. Azt az első párharcot, amit a nőstényért magáért
folytatott, sosem felejti el, amíg él. Zaklatottak voltak mindketten, az
események összesűrűsödtek és teljesen el kellett hagyniuk minden addig általa
ismert dolgot, a sajátjait, egy maroknyi kiválasztottal, akik hűségüket
számtalanszor bizonyították a Fenségesnek, aki a császárság második, s a császár
első embere volt. Vér és égett hús szaga lengte körül kettejüket de Vajdnar
egyetlen egyszer sem került a földre. Mégis órák teltek el, míg Torynda
elfogadta őt. Azóta sosem zárta ki, sőt, minden választott hímmel szemben
előjogokat élvezett Vadnar. Gyakran töltöttek együtt időt, nem csak
szerelemmel, vagy vívással, de sok közös érdeklődésük is volt, nem is beszélve
a nosztalgiájukról a Galaxis felé, a cyselot nép felé, akiket messzi elhagytak
a császár végrendelkezése szerint. Salana nevelője Torynda lett, és csakis ő
dönthette el, mikor alkalmas visszahozniuk a lányt a Galaxisba.
Volt
mindebben némi izgalmas romantika is, de rengeteg lemondással járt és ilyen
tüzes faj, mint ők, a fekete cyselotok egymás teljes közelsége és odaadása
nélkül biztosan nehezen bírták volna ki. Bár Toryndáról ismert, hogy a
Reménytelenség hídján teljesen egyedül, végső elkeseredés nélkül kibírta
Karashan haragjának bosszúját. Rettentő kín már önmagában az elzárás is egy
cyselotnak, valószínűleg akkor is, ha nem fekete. Ezért nem is alkalmazott
kínzás, őrületbe kergetné a népet. Torynda kivételével soha, senki sem sétált
vissza a Reménytelenség hídjáról. Az oda száműzöttek szárnyuk lefojtása után
hamar belevetik magukat a Kétségbeesés szakadékába. A Fészek ritka kivégzési
módja ez valójában. A végső magányra és a remény teljes elvesztésére apellál. Vajdnar
soha, senkiről sem hallott, aki 1 hétnél tovább bírt küzdeni az őrülettel és
halálvággyal odafent. Rettenetes Torynda, ahogy állítólag ezután nevezték el,
csaknem 3 hónapon keresztül várta alázatosan, hogy Karashan talán megenyhül.
Csak ebben reménykedhetett, mi tarthatta volna életben? Karashan nem volt éppen
híres a kegyelem gyakorlásáról, és Torynda olyan bűnt követett el ellene,
amiért halálosan magára haragította császárát. Vajdnarnak fogalma sem volt, mi
lehetett az, annál is inkább érdekelte volna, mivel az esemény után Torynda mintha
mi se történt volna, ugyanúgy folytatta a kis trónon áldásos, vagy többek által
sokat átkozott tevékenységét a birodalomért, a császár jobbján, a Másodikként.
Ő nem merte megkérdezni asszonyát, Torynda pedig egyetlen egyszer hozta szóba,
akkor pedig csak annyit mondott az ok kapcsán, hogy Karashannak kellett ez a
három hónap arra, hogy belássa, miszerint a császári hűségnél előre valóbb a
cyselot birodalom és császárság iránti hűség. Ezért játszotta ki Karashan egy
törvényét annak távollétében egy vörös klánnal szemben, akik a császárság
ellenére tettek. Azonnal cselekedni kellett és nem várhatott Karashanra.
Számított a büntetésre, de úgy gondolta végső esetben a császár saját kezűleg
metszi le a fejét hosszú nyakáról. Mást nem mesélt okról és okozatról.
Vajdnar
egyet megértett, amikor a hiperűrből az idegen világba léptek, miért kezdett a
férj nélküli Torynda háremet építeni. És ez nem az ő fő gondja volt, inkább a
hímeké. Szükségük volt levezetni ezt a tüzet, s a testközelség iránti vágyat és
ennek legjobb módja az edzések és önmegtartóztatás mellett a nász. Így jobban
bírják ezek a harcedzett fekete katonák a cyselotoktól való teljes elszakadást
ilyen sok évre. Maguk sem tudták mennyi időre, így nem éppen kelletlenül mentek
bele a választottak a játszmákkal és vívásokkal terhes nászba Toryndával. Aki
úgy, mint most is, gyakran tekintette célpontnak a testüket, vágyaik puszta
felajzása céljából is. Még a fekete nőstények között is ritka, aki ennyire
temperamentumos nászt igényel, hogy a végsőkig képes a hím ellen szegülni. Ha
pedig egy is ellenállna a harcnak, mondván, hogy hogyan is emelkedne, vagy
merne felülemelkedni a Fenségesen, azonnal megölné. Ez a szokás, hogy a hímek
engedelmesek a nőstényeknek, aki pedig őket választja, annak hóbortjait és
szokásait el kell fogadniuk és megadni neki, amire vágyik így, vagy úgy.
Vajdnar porcikái gyakran sajogtak egy-egy ilyen vívás után, de még nem teperte
le a nőstény egyszer sem. Vajdnarnak megfordult a fejében, hogy az is lehet,
csak nem akarta elriasztani a hatalmával és erejével. Meglehet, hogy ez így is
van. Mellkasán a tűznyelő begy felett éktelen vágás virított. Bármi megeshetett
volna a nyak alatti lágy részen. Halálos sebet is kaphatott volna, ha
óvatlanabb. Pár centivel lejjebb a szegycsont védi valamelyest, legalábbis Torynda
rövid tőrével szemben biztosan. Vajdnar azonnal összeszedte magát és
visszacsapott, de tőrt és kardot nem hordott magánál a hajón. Az egyik kezét Torinda
nyakára csavarta, közvetlenül az álla alatt, míg a másikkal úgy hárított, hogy
a tőr messzire repülve hangos csattanással vágódott a falnak, s a monitor
mellett a sarokban a kövön landolt. Torynda karmaival belemar a nyakára
satuként kulcsolódó karba, melynek meglazult a szorítása, majd Vajdnar hirtelen
gondolattal elengedte a karcsú, csinos nyakat. A nőstény leugrott a hímről,
hogy időt nyerjen, közben leplezetlenül szaglászva kapkodott fejével a vérző
alak felé. Kivillantak tépőfogai a szájából. Sziszegő, kerregő hangot
hallatott. Vajdnar az első meglepetés és bosszúság után kezdte élvezni a
csatát, sajnos saját vágyát felkorbácsolva ezzel, pedig most biztosan nem a
nász a tét, hanem az élete. Nem tehetett róla, imádta a nőstényt, olyan volt
már számára, mint a tűz, vagy a víz. Maga az élet. Olyan erősen függött tőle az
elmúlt évek során a hajón, hogy már képtelen volt másképpen kezelni. Társak és
a pár voltak, többször utasította maga mögé a nászra váró társait.
Felugrott
és a kis ívvel felé röppent. A szoba belmagassága éppen alkalmas volt pár
szárnycsapásra. Mielőtt azonban Torynda oldalába került volna, az felé lökte a
kezét. Mígnem Vajdnar szörnyű fájdalommal csapódott a mögötte lévő falnak.
Recsegett a gerince, koppant a feje, vaskos farkával és szárnyával épphogy
valamelyest enyhíteni tudta az ütközés erejét.
-
Elég! Eredj innen és nézz utána Xamornak, mielőtt széjjeltéplek! Hozd vissza
Salanát!
A
hadvezér sajgó testét lapogatva felállt, újabb bizonyítékát látva Fenséges
Torynda hatalmas varázserejének, hiszen biztos volt benne, hogy hozzá sem ért,
még a közelébe se ért, amikor elkapta a lendület és falhoz vágta. Most már
biztosan tudta, hogy a vele való harcokban visszafogja a nőstény az erejét.
Hiszen több mint ezer esztendeig volt a Második, hiába nem ismert Torynda kora,
nem lehet már fiatal, gyenge, vagy tapasztalatlan. Mágiáját pedig folyamatosan
fejleszti. Eszébe jutott, mit hallott beszélni gyermekkorában Toryndáról. Már
akkor is a legnagyobb cyselot feketemágus hírében állt. Később már biztosra
vette ő maga is, hogy így van, de tapasztalni ritkán tapasztalta meg.
Vajdnar
kínjában elmosolyodott. Nincs mitől féltenie asszonyát, bizonyosan nem ismert
olyan hatalom, mint az övé. Az ajtó felé indult, de a nőstény elé állt.
- Te
ezt élvezed! - Szűrte a fogai között. Vajdnar teljesen lazán állt előtte.
Torynda görcsös tartása is megenyhült, majd a két kezébe vette a sebesült
arcot. Utoljára beleszagolt érte a levegőbe, majd hosszú, piros nyelve hegyével
végignyalta a vékony barázdákat, melyekből még mindig szivárgott a vér.
Vajdnar
egy pillanatra behunyta a barna szemeit, majd amikor Torynda elengedte a fejét,
biccentett és kilépett a kabinból. Tudta, mit kell tennie, határozott léptekkel
indult a folyosón. Az ajtó egy gondolatnyi pillanat után már be is csukódott a
háta mögött.
...
Ha tetszett olvashatsz még A cyselotok földjén - A hatalom ébredése című, most íródó regényemből:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: