Folti - Egyperces novella

Alig vártam már a 4 órát. A szokott időben izgatott készülődésbe kezdtem. Foltikámat vártam legjobban az egészből, pedig most hosszú kényszer kihagyás után újra mind találkozunk a lányokkal. Egyre gyakoribbak a kórházlátogatások, a kisebb műtéteink.

Jövő hétvégén már Fotli is itt ugrabugrál körülöttem s nem hagy a falitükörbe nézni sem. A látvány nem a megszokott, de legalább megnyugtató, hogy magam állok itt, a saját két lábamon, semmi tolószék. Be kell ismerjem, öregszem. Az is nyugtat, hogy tudom, Foltikám Adélnál tökéletes körülmények között vészelte át a távollétemet. Mióta drága Gézám itt hagyott engem magamra, többször ráébredtem arra, miért mondta anyu annyiszor, hogy a család milyen sokat adhat. Biztatott, hogy próbáljuk meg, de Gézám is, én is annyira elfoglaltak voltunk, féltünk, hogy nem tudnánk elég időt egy gyermekre áldozni. Pedig a gyermekek most talán nem hagynának magamban ennyit elmélkedni… Badarság! Elhessentem a gondolatot, ez már simán önzés számba megy.

Lesétálok a térre, a bérházak zsivaja, az utcazaj is idegen. Mégis ez a jó öreg Pest! Egyre hosszabbak a kihagyásaim, amit kényszerűen távol töltök. Kényszerűen egyedül. Anna és Erika is bejöttek persze látogatni, Anna majd minden nap, de Adél...Ó az unokáira vigyázott, hiszen nyár van, s ott volt neki Foltikám is. Valahogy szokatlan a mozgás az utcán, ha az én kicsikém majd itt szalad mellettem, máris jobb lesz. És ott is vannak a csajok! Anna, még az agrármérnök szakról. Erika, aki évtizedekig az ajtószomszédom volt a nagykörúton, és Adél…Adél, akivel gyerekkorom óta követjük egymást, vagyis, ha be kéne mutatnom, mintha a családomba tartozna, a testvérem lenne, az én örök barátnőm. Folti hosszú pórázon szalad elém, nem bír betelni velem. Könnyezni tudnék, de visszafojtom, hogy ne velem foglalkozzanak. Inkább meséljenek ők. Mesélnek is, Adél kezdi eleven meséit Foltikámról…