~ Lopva, ment az űzött vad...
Beleunt a tövisek szaggatásába.
Kimart sebeinek gyógyírt adj,
Menj vele az éjszaka takarásába!
/Ismeretlen mannahoni költő verse/
Míg Mia gondolatai sötétek, a tettei nagyon is világosak voltak. A kapitány még Lanuria partjaihoz közel jó pénzt kapott, hogy ide hívjon elé az érkezéskor egy vándor mágust, olyasfélét, aki segítségére lesz eligazodni és minden másban eme idegen földön. Jól emlékezett még a bizalom súlyára, amivel az életét adta emberkereskedő kalózok kezébe lanuriai megérkezésekor, csak azért, mert nem talált el egy erdőben. Ilyesmi többé nem fordulhat elő vele. A part közeléből madarat küldött a kapitány a kikötőbe és biztosította Ruton nagyasszonyt, akinek tekintélyéhez és fizetőképességéhez nem férhet kétség, hogy még ezen a délelőttön találkozni fog egy tettre kész varázslóval. Hogy ez a mágus csak felé tartozzon beszámolni, arról majd Mia tesz időben.
Így történt, hogy lassacskán már be is fejezték a kirakodást, a kevés utas már elhagyta a hajót, amikor a találkára siettek a rakparton. A lány, társával, egy titokzatos lanuriai varázslóval és a kapitánnyal lesietett az egyik keskeny pallón a fedélzetről.
A hajó közelében egy furcsa szerzet várakozott, három hátaslóval. Egyiket megülte, a másik kettőt kötőféken se tartotta, csak úgy szabadon várakoztak. A trió közeledtére leugrott a lováról. Középmagas, vékony férfi volt, egyszerű úti ruházatban, bőrben és egy rövidkarddal az oldalán. Mellette szépen faragott varázspálca fityegett. ~Vajon melyiket használja gyakrabban és ügyesebben?~
- Üdv Siron kapitány! Beran küldött. Emlékszik rám?
Az éltes kapitány sok éve rótta már a hatalmas tengereket, ismert mindenféle szerzetet a kikötőkből. Emlékezett bizony a pénzért vásárolható zsoldosokra, bérencekre, sok sötét alakra, csavargóra is. Csak a kikötői kocsmákat járó kufárokat nem kedvelte, az ilyenek kalózokkal és ki tudja kikkel szövetkeznek. A vándornak kivételesen jó híre volt, bár néha adott-vett ezt azt a kikötőben. Kiválóan ismerte e földrészt, jó vezető volt. Szenvedélye a kártya volt és a találós kérdések. Mia Ruton asszony játékszenvedélyével ezt biztosra vette, hogy összeegyeztethető.
- Ő itt a Játékos, asszonyom! A vezetője Evolyranban. Ruton nagyasszony Lanuriából.
Az idegen mosolytalanul biccentett:
- Üdvözletem Asszonyom! Jó lovakat hoztam, ahogyan kérte. Bírják a hosszú meneteket és a vágtát is.
- Örvendek. Ez itt a kísérőm: Rilan Vaiga. Ön pedig ismeri a feladatát, ugye?
Rilan Vaiga eddig nem szólt egyetlen szót sem, ezt a hagyományt most sem törte meg. Meg se mozdult, csak állt és figyelt, karját hasa előtt összefonva.
A saját kérdésére Mia kis szütyőt vett elő a ruhája ujjából, nyomatékosítva szándékai komolyságát. A sötétbarna csődör felé lépett és oldalához állt. Csipkekesztyűs kicsi kezével végigsimította a nyakát és az oldalát, egészen a faráig. A ló kissé megugrott és prüszkölt, a fejét is utánafordítva, mintha felé akarna kapni, de nem tette. Látva a nyugalmát, Mia még közelebb lépett.
A férfi fejcsóválva mondta:
- A kancát szántam Önnek. Szófogadóbb és sokkal kiszámíthatóbb. nem beszélve róla, hogy sokkal kisebb testű, karcsúbb teremtés, jobban lovagolhatná Ruton asszony...
Mia kimért mozdulattal a csődör szemébe nézett. A baljával megérintette finoman az orrnyergét, melyen fehér csillag húzódott keresztül, egyetlen elütő színként az egész robusztus, izmos sötét testen. Majd megfogta a kantárt és könnyed mozdulattal felugrott rá. Elsimította oldalt a szoknyáját és elhelyezkedett. A csődör nem ellenkezett egy pillanatra sem. Láthatóan választottak, ló és lovasa.
A nyeregből fordult csak a vezetőjük felé. Oda lódította a szütyőt.
- Rilannal alkudozzon! Ha vele megegyezik, jobban jövünk ki! Ebben arany van, jól tudom, hogy ez itt is beszél és szájakat fog be? Ha igen, akkor csak arra feleljen, amiről kérdezem!
- Rendben van! Elismerem, ügyes!- Vigyorodott el akaratlanul első elképedéséből a Játékos.- De higgye el, nem akartam rosszat... Még korán van, jó szállást tudok a közelben éjszakára. Holnap akár tovább is indulhatunk, ha addig méltóztatik megosztani velem valamit a közelebbi elképzeléseiből.
- Rendben, van, majd sort kerítünk rá út közben. Köszönök mindent, Siron Kapitány úr!
A kapitány felé fordult a lóval, ami úgy tűnt, engedelmeskedik neki.
- Részemről nagy megtiszteltetés, hogy az utazás fényét emelte, Ruton nagyasszony! Örülök, hogy megismerhettem! Reménykedem benne, hogy találkozunk még!
- Talán a visszaúton. Ám még nem tudom, az mikor lesz.
Válaszolta Mia, majd megfordította helyben a lovat, hogy érezze a mozgását, hiszen régen lovagolt már ilyen telivéren. Ránézett az evolyrani mágusra.
- Hogy meddig és merre? Ha tudnám, nem lenne szükségem magára. Egy részt azon is múlik, hogy valóban olyan jó vezető-e, mint amilyen a híre! Mutasson utat a szállásunk felé!
Azzal felnevetett és a mutatott irányba indult, arra, hol a tenger parti sziklák megszaporodtak. Fekete kesztyűs kezével felhúzta arcáról a sűrű kendőt, amit aztán mindjárt hátrahajtott a csípős szél, belekapva a hosszú, hullámos gesztenyebarna hajfürtök dús rengetegébe, és úgy lobogtatta a hajkoronát, minta közeli tornyok vörös zászlait. Ez volt Mia Ruton belépője, mi zászlóként lobogott előtte eme új földön, akár a híre, amerre jár majd.
Felszabadultnak érezte magát, minden előtte álló feladat kihívás volt, egyik sem akadály. Szinte bizsergett a vére a gondolatra, hogy visszatért a mágiája, hogy talán...dehogyis...biztosan magára talál itt. Régi önmagára!
kedve lett volna éles Juppié-t kiáltani és mi tagadás, meg is tette a két kísérője legnagyobb meglepetésére.
- Juppié! Hoztak az Istenek az új világban Mia Ruton!
Azzal tovavágtatott a napsütésben, a két mágus is lóra pattant és némán követte őt.
Beleunt a tövisek szaggatásába.
Kimart sebeinek gyógyírt adj,
Menj vele az éjszaka takarásába!
/Ismeretlen mannahoni költő verse/
Míg Mia gondolatai sötétek, a tettei nagyon is világosak voltak. A kapitány még Lanuria partjaihoz közel jó pénzt kapott, hogy ide hívjon elé az érkezéskor egy vándor mágust, olyasfélét, aki segítségére lesz eligazodni és minden másban eme idegen földön. Jól emlékezett még a bizalom súlyára, amivel az életét adta emberkereskedő kalózok kezébe lanuriai megérkezésekor, csak azért, mert nem talált el egy erdőben. Ilyesmi többé nem fordulhat elő vele. A part közeléből madarat küldött a kapitány a kikötőbe és biztosította Ruton nagyasszonyt, akinek tekintélyéhez és fizetőképességéhez nem férhet kétség, hogy még ezen a délelőttön találkozni fog egy tettre kész varázslóval. Hogy ez a mágus csak felé tartozzon beszámolni, arról majd Mia tesz időben.
Így történt, hogy lassacskán már be is fejezték a kirakodást, a kevés utas már elhagyta a hajót, amikor a találkára siettek a rakparton. A lány, társával, egy titokzatos lanuriai varázslóval és a kapitánnyal lesietett az egyik keskeny pallón a fedélzetről.
A hajó közelében egy furcsa szerzet várakozott, három hátaslóval. Egyiket megülte, a másik kettőt kötőféken se tartotta, csak úgy szabadon várakoztak. A trió közeledtére leugrott a lováról. Középmagas, vékony férfi volt, egyszerű úti ruházatban, bőrben és egy rövidkarddal az oldalán. Mellette szépen faragott varázspálca fityegett. ~Vajon melyiket használja gyakrabban és ügyesebben?~
- Üdv Siron kapitány! Beran küldött. Emlékszik rám?
Az éltes kapitány sok éve rótta már a hatalmas tengereket, ismert mindenféle szerzetet a kikötőkből. Emlékezett bizony a pénzért vásárolható zsoldosokra, bérencekre, sok sötét alakra, csavargóra is. Csak a kikötői kocsmákat járó kufárokat nem kedvelte, az ilyenek kalózokkal és ki tudja kikkel szövetkeznek. A vándornak kivételesen jó híre volt, bár néha adott-vett ezt azt a kikötőben. Kiválóan ismerte e földrészt, jó vezető volt. Szenvedélye a kártya volt és a találós kérdések. Mia Ruton asszony játékszenvedélyével ezt biztosra vette, hogy összeegyeztethető.
- Ő itt a Játékos, asszonyom! A vezetője Evolyranban. Ruton nagyasszony Lanuriából.
Az idegen mosolytalanul biccentett:
- Üdvözletem Asszonyom! Jó lovakat hoztam, ahogyan kérte. Bírják a hosszú meneteket és a vágtát is.
- Örvendek. Ez itt a kísérőm: Rilan Vaiga. Ön pedig ismeri a feladatát, ugye?
Rilan Vaiga eddig nem szólt egyetlen szót sem, ezt a hagyományt most sem törte meg. Meg se mozdult, csak állt és figyelt, karját hasa előtt összefonva.
A saját kérdésére Mia kis szütyőt vett elő a ruhája ujjából, nyomatékosítva szándékai komolyságát. A sötétbarna csődör felé lépett és oldalához állt. Csipkekesztyűs kicsi kezével végigsimította a nyakát és az oldalát, egészen a faráig. A ló kissé megugrott és prüszkölt, a fejét is utánafordítva, mintha felé akarna kapni, de nem tette. Látva a nyugalmát, Mia még közelebb lépett.
A férfi fejcsóválva mondta:
- A kancát szántam Önnek. Szófogadóbb és sokkal kiszámíthatóbb. nem beszélve róla, hogy sokkal kisebb testű, karcsúbb teremtés, jobban lovagolhatná Ruton asszony...
Mia kimért mozdulattal a csődör szemébe nézett. A baljával megérintette finoman az orrnyergét, melyen fehér csillag húzódott keresztül, egyetlen elütő színként az egész robusztus, izmos sötét testen. Majd megfogta a kantárt és könnyed mozdulattal felugrott rá. Elsimította oldalt a szoknyáját és elhelyezkedett. A csődör nem ellenkezett egy pillanatra sem. Láthatóan választottak, ló és lovasa.
A nyeregből fordult csak a vezetőjük felé. Oda lódította a szütyőt.
- Rilannal alkudozzon! Ha vele megegyezik, jobban jövünk ki! Ebben arany van, jól tudom, hogy ez itt is beszél és szájakat fog be? Ha igen, akkor csak arra feleljen, amiről kérdezem!
- Rendben van! Elismerem, ügyes!- Vigyorodott el akaratlanul első elképedéséből a Játékos.- De higgye el, nem akartam rosszat... Még korán van, jó szállást tudok a közelben éjszakára. Holnap akár tovább is indulhatunk, ha addig méltóztatik megosztani velem valamit a közelebbi elképzeléseiből.
- Rendben, van, majd sort kerítünk rá út közben. Köszönök mindent, Siron Kapitány úr!
A kapitány felé fordult a lóval, ami úgy tűnt, engedelmeskedik neki.
- Részemről nagy megtiszteltetés, hogy az utazás fényét emelte, Ruton nagyasszony! Örülök, hogy megismerhettem! Reménykedem benne, hogy találkozunk még!
- Talán a visszaúton. Ám még nem tudom, az mikor lesz.
Válaszolta Mia, majd megfordította helyben a lovat, hogy érezze a mozgását, hiszen régen lovagolt már ilyen telivéren. Ránézett az evolyrani mágusra.
- Hogy meddig és merre? Ha tudnám, nem lenne szükségem magára. Egy részt azon is múlik, hogy valóban olyan jó vezető-e, mint amilyen a híre! Mutasson utat a szállásunk felé!
Azzal felnevetett és a mutatott irányba indult, arra, hol a tenger parti sziklák megszaporodtak. Fekete kesztyűs kezével felhúzta arcáról a sűrű kendőt, amit aztán mindjárt hátrahajtott a csípős szél, belekapva a hosszú, hullámos gesztenyebarna hajfürtök dús rengetegébe, és úgy lobogtatta a hajkoronát, minta közeli tornyok vörös zászlait. Ez volt Mia Ruton belépője, mi zászlóként lobogott előtte eme új földön, akár a híre, amerre jár majd.
Felszabadultnak érezte magát, minden előtte álló feladat kihívás volt, egyik sem akadály. Szinte bizsergett a vére a gondolatra, hogy visszatért a mágiája, hogy talán...dehogyis...biztosan magára talál itt. Régi önmagára!
kedve lett volna éles Juppié-t kiáltani és mi tagadás, meg is tette a két kísérője legnagyobb meglepetésére.
- Juppié! Hoztak az Istenek az új világban Mia Ruton!
Azzal tovavágtatott a napsütésben, a két mágus is lóra pattant és némán követte őt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: