Borwanban egyszerű volt minden. Kimentem az utcára és nem fogott el az iszonyat. Itt kilépek az utcára és borzongok, és érzem ahogy rám ugyanolyan szörnyülködve néznek, ahogy titkon én rájuk. Nem látszik rajtam, nem is érzek semmit. Valahol megálljt kell parancsolni az embernek, amikor az érzéseire hagyatkozik. Főleg a Pakesz szokásos ülése előtt, ahol majd jól kinyitják a szememet a semmire, a nem létező marhaságokra.
Egykor a régi korban még valóban egyszerű volt minden. Vagy legalábbis sokkal egyszerűbb. Pedig hatalmas háborúk szabdaltak mindent. A társadalom felemelkedése tette-e, vagy egyes fajok házainak keveredése, nem tudom, már nem emlékszem. Egy nap felébredtem ebben az új, sós-szagú fővárosban, ahol a Végetért-tenger párája csapkodja az arcom és tudtam, hogy minden megváltozott. Borwan meghalt bennem, de sosem tudtam eltemetni.
Borwan. Minden sijulok nagy dicsősége, a szörnyek városa, ahogy ezen a vidéken nevezték. A tármióki-hegyi csaták után végleg visszavertük a behemótok ellenállását,és ezzel kezdetét vette egy új béke, egy megtisztulás. De én itt így is, úgy is csak egy borwani maradtam. Rám néznek és iszonyodnak. Rettenet és félelem vegyül a pillantásukba, nem túl símogatón.
A Pakesz rendszeres ülésein nem mutogatnak ujjal rám, nem mernek. Meglátnak, és mindegy honnan jöttek, a birodalom mely részéről, a szövetség milyen tisztségét töltik is be, mind tudják, hogy én vezettem a végső tisztogatást. Ők úgy képzelik, hogy a saját fajtám ellen, a szövetségünk létrehozása végett. De ez nem igaz. A behemótok, szövetségeseik és zsoldosaik nem az én fajtám voltak. De ez olyan régen volt már, hogy talán nincs senki, akivel emlékezhetnék. A szörnyek közül pedig egyet sem ismerek már. Többségében elvitték a családjaikat távoli, eldugott szegleteibe a birodalomnak. Aki meg katonaként élte korábbi életét, mint én, az pedig meg sem próbált beilleszkedni. Vagy kószává lett, vagy komoly zsoldokért katonáskodik most is a szövetség valamely távoli, forrongó peremvidékén.
Itt béke van, és a Pakesz tanács, a szövetséget támogató második legmagasabb hatalom a császárság után, rendesen kitesz magáért. Újra rengetegen vagyunk, alig férünk be a tanácsterembe. Lassan foglalják el helyüket a nagy Pakesz tagjai. Nem ugyanazzal a szemmel mérnek végig, mint odakint a járókelők. A tisztelettel vegyes félelem kézzel fogható, de leginkább az, ahogyan szinte megmételyezve várják, hogy felszólaljak, hogy elmondjam a véleményem. Én pedig mindig úgy teszek, mintha valóban olyan fontos lenne egy borwani sijul véleménye, egy félvér és maradéklényé, aki sosem fog utódokat hozni erre az árnyékvilágra, bármilyen fényűző életet él is, bármennyi irigye van is, még ha az asszonynépek között mindig útjába akad egy-egy érdeklődő és szerelemittas nőstény, akinek mindegy, hogy nem vagy éppen oly harmonikus külsejű, mint ezek az emberek itt.
Egykor a régi korban még valóban egyszerű volt minden. Vagy legalábbis sokkal egyszerűbb. Pedig hatalmas háborúk szabdaltak mindent. A társadalom felemelkedése tette-e, vagy egyes fajok házainak keveredése, nem tudom, már nem emlékszem. Egy nap felébredtem ebben az új, sós-szagú fővárosban, ahol a Végetért-tenger párája csapkodja az arcom és tudtam, hogy minden megváltozott. Borwan meghalt bennem, de sosem tudtam eltemetni.
Borwan. Minden sijulok nagy dicsősége, a szörnyek városa, ahogy ezen a vidéken nevezték. A tármióki-hegyi csaták után végleg visszavertük a behemótok ellenállását,és ezzel kezdetét vette egy új béke, egy megtisztulás. De én itt így is, úgy is csak egy borwani maradtam. Rám néznek és iszonyodnak. Rettenet és félelem vegyül a pillantásukba, nem túl símogatón.
A Pakesz rendszeres ülésein nem mutogatnak ujjal rám, nem mernek. Meglátnak, és mindegy honnan jöttek, a birodalom mely részéről, a szövetség milyen tisztségét töltik is be, mind tudják, hogy én vezettem a végső tisztogatást. Ők úgy képzelik, hogy a saját fajtám ellen, a szövetségünk létrehozása végett. De ez nem igaz. A behemótok, szövetségeseik és zsoldosaik nem az én fajtám voltak. De ez olyan régen volt már, hogy talán nincs senki, akivel emlékezhetnék. A szörnyek közül pedig egyet sem ismerek már. Többségében elvitték a családjaikat távoli, eldugott szegleteibe a birodalomnak. Aki meg katonaként élte korábbi életét, mint én, az pedig meg sem próbált beilleszkedni. Vagy kószává lett, vagy komoly zsoldokért katonáskodik most is a szövetség valamely távoli, forrongó peremvidékén.
Itt béke van, és a Pakesz tanács, a szövetséget támogató második legmagasabb hatalom a császárság után, rendesen kitesz magáért. Újra rengetegen vagyunk, alig férünk be a tanácsterembe. Lassan foglalják el helyüket a nagy Pakesz tagjai. Nem ugyanazzal a szemmel mérnek végig, mint odakint a járókelők. A tisztelettel vegyes félelem kézzel fogható, de leginkább az, ahogyan szinte megmételyezve várják, hogy felszólaljak, hogy elmondjam a véleményem. Én pedig mindig úgy teszek, mintha valóban olyan fontos lenne egy borwani sijul véleménye, egy félvér és maradéklényé, aki sosem fog utódokat hozni erre az árnyékvilágra, bármilyen fényűző életet él is, bármennyi irigye van is, még ha az asszonynépek között mindig útjába akad egy-egy érdeklődő és szerelemittas nőstény, akinek mindegy, hogy nem vagy éppen oly harmonikus külsejű, mint ezek az emberek itt.
Úgy teszek, mint aki hisz még, aki bízik benne, hogy alakíthat a birodalom és a szövetség sorsán. A tanácsom várják most is, szinte meg lehet fogni a várakozás feszülő rostjait mindenfelől. Felém kígyóznak, mint a behemótok kicsüngő belei, amit maguk után vonszoltak a Tármióki-hegyekbe menekülve előlem. Eleven fajzatok, mint megannyi nyúlvány s kar, sosem felejtem... Vagy talán megöregedtem és belefásultam és már csak a nosztalgia vonz. Egyszer sem vágytam ennyire haza egy elhagyott romvárosba, Borwanba, mint ma.
Sóhajtok, és szeretném elmondani, hogy nagyobb gondok közelednek, mint amivel a Pakesz eteti a tanácsot, amit kiteszünk a szövetség népei elé. Sokkal nagyobb gondjaink lesznek hamarosan, a tenger felől hozza a szél a hírét. Ehelyett felállok és végignézek a sustorgó tömegen. Azok hamar elcsendesednek. Én pedig szóra nyitom a számat, majd becsukom. Ma nem érdekel a kincstár mérlege, a gazdasági mutatók, csak arról tudnék szólni, a hadsereget hogyan érintheti mindez. Erről pedig nem szólhatok most, amikor a fejünk fölött pallos lebeg, és a pánik kitörését meg kell előzni.Így aztán csak annyit mondok:
- Uraim, ha megengedik, ma rövidre zárom. Elfáradtam. Nem nekem valók már ezek az ülések. A kincstári mérleget a gazdasági miniszterek fogják egyengetni, velem, vagy nélkülem a mutatók mit sem jelentenek. A szövetség léte egészen más beszédeket kívánna most. Lelkesítő és változásra buzdító szónoklatokat, olyasmiket, amiket akkor mondtunk, amikor még felállítottuk eme szövetséget, és tagjait összefűztük. Belőlem már kifogyott az efféle lélek, a tűz elhamvadt. De hamarosan eljön az a nap, amikor új szónokokra és új vezetőkre lesz szüksége a népeknek helyettünk. Én ezután már nekik adok majd tanácsokat. Többi mondanivalóm olyan kényes, hogy inkább megtartom magamnak. Elemezzék nélkülem a békeidők könnyű mérlegét, s gazdag jussát! De ne feledkezzenek meg arról sem, hogy a béke lehet illúzió e gazdag föld hasonlóan csodálatos városaiban! A birodalom határán ma is csatáznak a hadaink portyázókkal, kalózokkal és a szövetséget elítélő népek ivadékaival. Ne feledkezzenek meg a hadsereg ellátmányáról!
Azzal csodálkozó és enyhén felháborodott suttogások közepette kivonultam a nagyteremből a tágas folyosóra. Még hallottam hasonló mondatokat utánam dobálni:
- Most akkor Varan lemond?
- Mi volt ez? Ennyire megöregedett?
- Hiszen már vagy 600 éve ül a tanácsban...
A kapuőrök bokacsattanásától kísérve kiléptem az utcára, és egyenesen a kikötőbe siettem. Úgy álltam ott az alkonyi vöröslő fényekben fürödve, mintha most azonnal el tudnék csípni valamit a távoli horizonton, a Végetért-tenger felett. Szinte éreztem a zsigereimben egy nagy háború közeledését.
Sóhajtok, és szeretném elmondani, hogy nagyobb gondok közelednek, mint amivel a Pakesz eteti a tanácsot, amit kiteszünk a szövetség népei elé. Sokkal nagyobb gondjaink lesznek hamarosan, a tenger felől hozza a szél a hírét. Ehelyett felállok és végignézek a sustorgó tömegen. Azok hamar elcsendesednek. Én pedig szóra nyitom a számat, majd becsukom. Ma nem érdekel a kincstár mérlege, a gazdasági mutatók, csak arról tudnék szólni, a hadsereget hogyan érintheti mindez. Erről pedig nem szólhatok most, amikor a fejünk fölött pallos lebeg, és a pánik kitörését meg kell előzni.Így aztán csak annyit mondok:
- Uraim, ha megengedik, ma rövidre zárom. Elfáradtam. Nem nekem valók már ezek az ülések. A kincstári mérleget a gazdasági miniszterek fogják egyengetni, velem, vagy nélkülem a mutatók mit sem jelentenek. A szövetség léte egészen más beszédeket kívánna most. Lelkesítő és változásra buzdító szónoklatokat, olyasmiket, amiket akkor mondtunk, amikor még felállítottuk eme szövetséget, és tagjait összefűztük. Belőlem már kifogyott az efféle lélek, a tűz elhamvadt. De hamarosan eljön az a nap, amikor új szónokokra és új vezetőkre lesz szüksége a népeknek helyettünk. Én ezután már nekik adok majd tanácsokat. Többi mondanivalóm olyan kényes, hogy inkább megtartom magamnak. Elemezzék nélkülem a békeidők könnyű mérlegét, s gazdag jussát! De ne feledkezzenek meg arról sem, hogy a béke lehet illúzió e gazdag föld hasonlóan csodálatos városaiban! A birodalom határán ma is csatáznak a hadaink portyázókkal, kalózokkal és a szövetséget elítélő népek ivadékaival. Ne feledkezzenek meg a hadsereg ellátmányáról!
Azzal csodálkozó és enyhén felháborodott suttogások közepette kivonultam a nagyteremből a tágas folyosóra. Még hallottam hasonló mondatokat utánam dobálni:
- Most akkor Varan lemond?
- Mi volt ez? Ennyire megöregedett?
- Hiszen már vagy 600 éve ül a tanácsban...
A kapuőrök bokacsattanásától kísérve kiléptem az utcára, és egyenesen a kikötőbe siettem. Úgy álltam ott az alkonyi vöröslő fényekben fürödve, mintha most azonnal el tudnék csípni valamit a távoli horizonton, a Végetért-tenger felett. Szinte éreztem a zsigereimben egy nagy háború közeledését.
Kép:
Kék hegyek
(acril, canvas)
Artist: Balogh Krisztina
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: