Kép: Pinterest
Mia Ruton
A nap magasan járt. Simán kikerülhette volna ezt a várost, hogy ne veszítsen egy napot se. Ráadásul a munkája nem igen tűrt halasztást. De valami mégis Telar központjába hajtotta, egy régi, kedves ismerős háza felé.
Valahol erre lehetett, azt mesélte az asszony. Úgy is kellett legyen, de beletelt jó időbe, míg körbelovagolta a város kis utcáit, s aztán, ahogy élénkült a forgalom a belvárosban, leszállt a nyeregből, és kantáron vezette a lovát. A kistestű mén járása határozott, tartása nemesi, akárcsak a gazdájáé. Új ló ez, még kicsit küzdenek egymással ők ketten. Mia éles nyelve, határozott akarata nem igazán tetszik a függetlennek kikiáltott ménnek, aki éppen elmúlt csikó korú, s be se kellett törni hátasnak.
Lám, most is, ahogy mentek, Mia a vállán érezte társa puha szájának apró harapásait. Csak szája szélével ingerkedett, de akkor is.
- Csitt!
Rezdítette meg kicsit a lány a kantárszárat.
Ahogy megállt egy feltűnően nem emberi házsornál, ahol szó szerint egymásba nőtt társas faházikók álltak, kicsit cifrák, sok színnel, sok zölddel, a ló megint harapdálva évődött vele.
- Játszani akarsz? De ne most!
Vigyorgott rá Mia a legszebb hófehér mosolyát előhalászva.
Lassan döntött.
- Ez lesz az! Ez Fairydonna háza. Te kint maradsz! legeléssz szépen, látod, itt még tudsz is mit, rendben tartják az elfek.
Azzal belökte a kiskaput, ami feltűnően elakadt, majd féloldalasan dőlt. Mintha kiszakadt volna a felső zsanérból. Mia homlokráncolt, ez a hanyagság nem vall elf barátnéjára, akit jól ismer, hiszen a társalkodónője volt pár babamegőrzés között. De tovább sétált, míg meg nem látta a szintén sérült bejárati ajtót. Lógott, és láthatóan összetört több helyen is, középéből pedig egy ág meredezett kifelé.
Mia összeszedte minden bátorságát, és védekezésül egy láthatatlan búrát vont maga köré, amit még apjától lesett el, s Shuga segített neki felidézni, s megerősíteni.
Berúgta volna az ajtót, de az valamiben megakadt. Nagy nehezen talált egy varázslatot, amivel egyszerűen kitágította az ajtónyílást, s belépett mellette. Hogy mi mellett? Hát a fa mellett, ami az ajtón belül nőtt ki a padlóból. Jól tudja, hogy Fairydonna azok közül az elfek közül származik, akik meglehetősen imádják a növényeket, de annyira, hogy egyes növényekhez, melyek születésük körülményeit meghatározták, borzasztóan ragaszkodnak, szinte mániákusan vonzzák őket eme növények, mégsem tudja elképzelni, hogy egy fát ültessen mondjuk a hatalmával éppen a bejáratot eltorlaszolni és tönkretenni. Bár lehet másik bejárata is a házikónak.
Bent bizonytalanul meredt a félhomályba, ami majdnem sötétségben vezette a szemét a belső helyiségbe, pedig fényes nappal volt. Gyomra megfeszült és felkavarodott. Hogy az idegességtől-e vagy a szagoktól, maga se tudja.
- Donna? Eljöttem hozzád, ahogy ígértem, Megkaptad a madarat? Donna?
Azzal beljebb lépdelt. A kis előszoba végén leakasztott egy falikart, amin egy nagy gyertya volt, számos megcsurrant viaszcsíkja, mint kicsiny kukacok, lógtak róla. Ráfújt, hogy hamar meggyújtsa. Erősebb volt a fénye, mint sejtette.
A bűz viszont nem illant el a gyertya világgal, de még orrfacsaróbb lett.
Kendőt kapott elő az orra és szája elé.
A szobában többször megbotlott, mire az ablakhoz talált, és sebes mozdulatokkal elrángatta a függönyt a napfény útjából. A szobában teljes volt a káosz, bútorok eldöntve, tárgyak összetörve, és középen valami kupac, indákkal, talán repkénnyel futtatott véres massza volt.
Mia felsikoltott.
Döbbenetére, ahogy közelebb ment, a véres húsdarabnak tűnő valami, vagy valaki, megmoccan.
- Segítség!
Fulladozva, gurgulázva szólt az ismeretlen hang.
Nem Donnáé.
Mia közelebb óvakodott, és némán, öklendezve, de izgatott segíteni akarással leguggolt, és hozzáért, vagyis csak ért volna ahhoz a talán valaha volt emberhez, de nem volt hozzá elég mersze, annál is inkább, mert meggyőződése erősödött, hogy az illető már biztosan képtelen szólani, hacsak nem...valami undorító varázslat tartja életben. Hiszen csak egy majdnem felismerhetetlen húscafat!
- Valaki borzalmasan elbánt veled...
Ezt kinyögve, inkább felállt, s kinyitotta az ablakot, mert fullasztó ez a büdös. Hullaszag. Villant át az agyán. vagy rothadó hús...
- De hát hogyan? Hogyan beszélsz hozzám?
- Segíts rajtam, könyörgöm!
Miának minden erejét latba kellett vetnie. Akadt nála egy kis üvegcsében egy kevés keserű háncs és mézüszkös borjúháj keveréke. Ennél a szagnál még az íze is jobb. Fel is hajtotta az utolsó cseppig. Majd a kendőbe törölte szája csücskét a sötétzöld italcseppektől ragadva, ami a fagyanta miatt ilyen ragacsos. Behunyta a szemét. És amikor újra kinyitotta, már érzett magában elég erőt és kitartást, hogy fesztelen arccal ráemelve apró kezeit, elmozdítsa a testszerűséget, amit lám, számos inda, repkény és egy fa, talán a bejáratnál növekedett fa gyökerei akasztottak csak el.
Pontosan ugyanúgy, ahogyan az alatta lévő, holtra vált kis alakot. Egy furcsa, talán félvér szerzet az, akit nagy erővel egyenesen a padlóra szegeztek a növények.
- A fairy tündérketje...Te...ugye te megölted Fairydonnát? Mond, hogy nem ő, vagy valamelyik szerette az, és kiszabadítalak, hogy színt vallhass!
- Nem gondolod, hogy én voltam...? Hogy hihetsz ilyen borzalmakat rólam, kicsi vagyok, gyenge, vékony a karom, és nincs varázserőm! Mit gondolsz?
- Tehát ez itt...ő itt.. Donna?
Az alak bólintott, mire a nyaka körül megszorult a repkény indája. Még mindig élne a mágia? De hogyan?
Ó, talán nem is a mágia élte túl, csak a növények valódiak! Ez pedig Donna műve! Összeszorult a szíve, de a szer miatt, amit megivott, most nem érzett olyan mérvű lelki fájdalmakat, amiket egyébként. Nyelt egyet. És szelídséget tükröző őzikeszemét az alaposan lekötözött alakra vetette. Nem is volt valójában másra szüksége. A legnagyobb, kisgyermekkorától élő, veleszületett hatalma anyai bűbája volt. Apja csak kicsit terelgette, hiszen értett a vörös mágiához is. De Miához éppen hozzáillő valami volt, a lénye része, a tökéletes varázserő. Ez a hatalom e pillantásával kúszott az idegen felé. Aki minden további nélkül színt vallott:
- Nem tehetek róla. Túlságosan megszorongattam... Egy munkaadójáról kellettek volna a válaszai, de ő hallgatott, mint a sír. A csökönyössége lett a végzete. Sajnálom, de...én nem akartam, a társam egy félork fattyú, és ahogy megérezte a vérszagot, bevadult...én...én...nem is ezt akartam mondani, boszorkány! Csak valami...kincsek, amik kincset érnek szövetségeseinknek...én nem...erről nem beszélhetek, de nem is nagyon tudok semmit. Csak megbízás volt. Egy elöljáró Valianban....esküszöm, ez az asszony ott dolgozott nála.
A feketeruhás lány arca megrezdült, szája széle megremegett.
Odalépett a véres alakhoz, akit arrébb helyezett az imént, nem volt semmi élet benne. Semmi. A felismerhetetlenségig kínozták, falták, tépték, nyúzták.
- Hol az az ork ivadék?
- Az ajtó...vagyis a fa alatt.
Mia gyorsan eldöntötte, s Telar katonáit hívta az esethez, pedig szíve szerint ő maga tett volna ítéletet. Az orkot is előkerítették, csoda, hogy nem fulladt meg a föld alatt, ahová Donna, végső erejével temette.
A város utolsó házai közül kiügetve megállt, visszanézett, s azon gondolkodott, keressen-e fogadót éjszakára, hiszen a nap éppen lebukni készült véresen és izzón, amilyen az ő szíve volt most. De úgy volt vele, hogy inkább a természetben tölti kivételesen az éjt, csak ne találkozzon senki ember fiával.
A fák sűrű hűvösében, miközben eltűnt a vádló napkorong, azon járt az esze, hogy csak azért élte túl a két alak a vele való találkozást, mert megitta azt a szert, ami legújabb találmánya, s amivel végre képes az erejét koncentrálni, s amivel képes a lehető legszenvtelenebb maradni. Ez bizonyult a mellékhatásának. Ha nem ez lenne, akkor kínhalált halt volna Donna mindkét, természetes fogságba ejtett kínzója. Szörnyű kínhalált. Talán még a ház maradványait is rájuk gyújtja.
Vajon hiba lenne kiküszöbölni ezt a csorbát? A mellékhatást? Vagy hagyja csak, és döntsön mindig használatakor a leghiggadtabban, a legjobb belátása szerint?
~ Még sokat kell tanulnom! Nagyon sokat kell kísérleteznem! ~ Gondolta reggel, és mélabúsan, de eltökélten elügetett kelet felé. Majd engedte lovának, hogy zabolátlanul vágtázzon vele és a széllel.
...
Ha érdekel a Mía történetek egy másik részlete, fejezete, ha összehasonlotanád apja karakterével, akkor ide kattintva megtalálod!
Ha érdekel Mia Ruton előtörténetey illerve, hogy hogy született ez a karakter, akkor ide kattintva elólvashatod!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: