A sárga csomag - mese

Balogh Krisztina:

A sárga csomag

  Bármelyházi Beléndek a nyest, meglehetősen szorgalmas és izgága népség volt. S legalább olyan sokoldalú, mint névadója, aminek burgonyáját ártalmatlanul lehet eszegetni, míg vaníliaszín virága és aprócska magocskái valahogy megbolondítják, de meg is károsíthatják az embert. 

  Így volt ez Beléndekkel is. Ha arról volt szó, hogy éppen nem vadászott éjjel a háztetőkről villogtatva kicsi szemét, vagy nem a baromfiak között vágott rendet, akkor bizony mindenféléket szétrágcsált a padlásokon, az udvarokon, s nem egyszer elhordta a neki tetsző holmikat, hogy fogait erősítse. 

  Hát nagy csoda, hogy egy szép napon szőrén-szálán kiebrudalták a faluból? 

  De nem eszik azt olyan forrón! Beléndek egy pár szuvenírt magával cipelt a szájában. Ám egyiknek, egy sárga, maszatos műanyag tasaknak semmi hasznát nem látta, belevástak a fogai, s inkább a másik kincsével törődött, azt a vacakot meg otthagyta az erdő szélén, a bozótosban. Mindez egy forró nyári hajnalon történt, amikor minden zörgött a szárazságtól, s még a közeli kis patak is úgy kiszáradt, hogy hamarosan távolabb keresett kuckót, a nagyobb folyó partjának közelében, el is felejtkezve az elhajított batyuról, pedig a kiszáradt, könnyen szétroppanó növényi hulladék rágcsálásánál biztosan jobban tetszett volna neki.

  Így történt, hogy a hosszú, tikkasztó nyarat követő ősznek mindenki örült, s visszaköltöztek a megáradt patakhoz az erdő lakói. A mosómedvék pedig, akiket szintén nem zavar az ember társasága, sőt, izgalmasnak találják a tárgyaikat, élőhelyüket, valahogy pont a faluhoz közeli erdőszélen, a fakitermelő telepen kötöttek ki, ahol hamarosan mindenféle kint felejtett vagy bezáratlan tárgyak eltűnésére figyeltek fel a munkások. Eltűntek kenyérdarabok és kiflivégek a kosárból, és ruhák a ruhaszárítóról. Kis barátaink pedig jókat mulattak a felháborodott embereken. 

  Egy borongós, hűvös napon aztán furcsa dolgot találtak a bozótosnál nyüzsgő mosómacik. Valami szépséges, élénk színű lehetett fénykorában. Valami sárga, mint a kikerics. De fogalmuk sem volt, mi.

  Bolondító Bendegúz a mosómedve család esze volt. Hát elébe vitték ezt a műanyag valamit, amit valahogy használhatatlannak találtak, és még csak finom sem volt.

Bendegúz először körbe koslatta, alaposan megszaglászta, aztán orrával meg is böködte. Végül a mellső mancsaiba fogva addig-addig forgatta, vizsgálgatta, míg végül nemes egyszerűséggel kimondta rá az ítéletet. 

  - Ez az enyém.

  De hiába nyugodtak ebbe bele a társai, hiszen valami hasznavehetetlen és nem is mókás holminak találták, hiába hagyták, hogy azt csináljon vele, amit akar, hiába csak titkon lesték, mit csinál vele, valahogy ő nem lelt békére. Könnyű volt eljátszani, hogy tudja, mi ez az izé, hogy ezért vigyáz rá, de sokkal nehezebbnek bizonyult kitalálni, mi lehet ez. Egészen addig kotlott rajta, amíg a többieket már egyáltalán nem izgatta.

  Akkor egy felhőtlen éjjelen, amikor olyan közel világítottak a csillagok, hogy talán a világ összes mosómedvéje meg akarta őket fogni, Bendegúz nem bírta tovább, s útnak indult a falunak ezen a szélén egy jól ismert házhoz. Észrevétlen belopakodott a padlásra, szájában a tasakkal és letette egy nagy, régi faláda mellé, egy gerendára, elbújt és csendben várt. 

Másnap a cserepek között nem szűrődött be semmi napfény, helyette mind erősebben kopogott rajtuk az eső. De Bendegúz még nem adta fel, s milyen jól tette!

  Hamarosan kinyílt a padlásfeljáró csapóajtaja, és két kócos fej bukkant ki. Ismerte már őket. Az Anya és a Kisfiam voltak azok. 

  - Biztos, hogy meg lesz? De miért nem találjuk?

  - Nyugodj meg kisfiam! Anyukám, a te nagymamád mindig azt mondta, amit a ház bevesz, azt a ház kiadja. Itt kell annak lennie, ha már sehol máshol sincsen.

  - De anya, tényleg úgy emlékszel, hogy idetetted?

  - Igen, kisfiam! 

  Anya felnyitotta a valaha volt utazóládát, és benne turkált. Kisfiam nézte egy darabig, azután keresgélni kezdett máshol.

  - Anya, muszáj esőkabát, meg gumicsizma? Nem mehetnénk a folyópartra apához csak így? Azt a halat hazahozhatnánk anélkül is. Gyorsan, zsupsz be a kocsiba!

  Anya fel se nézve a láda mélységeiből, felnevetett:

  - Na persze, és te csak úgy visszapattannál a kocsiba, mikor ott az apu? Amúgy meg jó kis kaland lesz, de nem szabad áznunk-fáznunk! Apa is megmondta, hogy csak alaposan felöltözve látogathatjuk meg.

  - Anya, ebbe mi van? - Kérdezte hirtelen Kisfiam, megragadva a kallódó, sárga kis tasakot, és Bendegúz érdeklődését. Anya orra alá nyomta.

  - Hát ez...ez az! Ebben van, tudod, az unokatesódé volt, tőle kaptuk tavaly, hogy majd belenősz. Hú, de koszos!

  Elvette a kis csomagot a fiúcskától, és gyorsan kinyitotta a csatokat, amik eddig sikeresen bezárták vastag börtönébe a holmit. Bendegúz elkerekedett szemmel bámulta, ahogy Anya kihúzkodta a rejtőző ajándékokat. 

  - Ez a tiéd, kisfiam, ha jó rád.

  Egy pár citromsárga, bélelt gumicsizma, és egy áttetsző sárga esőkabát voltak azok.

Bolondító Bendegúz szája mosolyra húzódott, ahogy rájött, hogy hazatalált a csuda csomag. Bölcs hallgatással, szemében titkos összeesküvés huncut csillogásával, és rendetlenkedés nélkül sétált haza a háztól.

  Pedig szinte semmit sem szeretett jobban, mint a sok "talált" holmit össze-vissza szórni, rendetlenséget csinálni, és hogy szavamat ne feledjem, bolondítani a társait. Biztosan öregszik és érzelmessé vált, legalábbis így gondolt a sárga holmik gazdáira.

Ha tetszett ez a mese, ide kattintva találsz még óvodásoknak valót.