A KAM VIP Könyves Csoportban az első KrisztArtMedia, vagyis KAM Napok alkalmából olvasóink kérdeztek tőlünk, íróktól. Kaptunk egy kérdést egy kedves ismerősömtől, miszerint az első és legfontosabb: a Miért.
Miért lett író? Miből gondolta, hogy sikeres lesz? Hány könyvet tervezett, esetleg történetben összekapcsolódóakat?
Hogy mit válaszoltam? Olvassátok el!
Sokáig valahogy másként voltam ezzel az írás dologgal, mint mások, úgy, hogy játéknak véltem. A természetemből fakadt, legalábbis abból kellett, hogy kisarjadjon, mert amikor még írni, olvasni sem tudtam, kis ritmikus mondókákat és egyszerű, mesés történeteket találtam ki. Szórakoztatott és máig szórakoztat.
Aztán elkapott az olvasás heves szele. Egyszerre megnyugtatott és felkavart. Anyukám pedig sohasem szűnt meg mesélni és verselni nekem. Még dalocskát is kitalált, hogy édesebbek legyenek a magamfajta örök álmodó számára kemény hétköznapok. Az első regény, amit 8 évesen olvastam, egy kalandos ifjúsági könyv volt, teli romantikus izgalmakkal. Akkor tudtam, hogy írnom kell. Attól fogva nem ereszt, mintha másik világ kapuját nyitnám fel egy-egy könyvvel. Legyen az verses, novellás, ifjúsági vagy kaland. Amennyire elrettentett az élet, annyira vágyódtam olvasni.
Nem is emlékszem, mikor kezdtem leírni a gondolataimat, a történeteimet, a verseimet. Gyermek voltam még, valamiféle árnyékvilágban éltem, akárcsak egy árnyékliliom, ami nem érzi jól magát, ha rásüt a fény. De nagyon hamar eldőlt, hogy az életem része, az én részem az írás és az olvasás. A kultúrális életben én is részt vettem, korán és sokáig. Rengeteg megmérettetés, pályázatok, tanulás-tanítás, mentorált viszony van mögöttem. Okultam, fejlődtem, amiből tudtam. Nem fogadtam el és meg mindent.
Viszont tapasztaltam: láttam hagyományos könyvnyomtatást, beszéltem kritikusokkal, szerkesztőkkel, előolvasók véleményét is kikértem, írtam esszéket, interjúkat napilapba, és kulturális folyóiratokba. Dolgoztam és bedolgoztam elismert irodalmi és kulturális folyóiratoknak. Tanultam újságírást, irodalmat, írás módszertanokat. Kora ifjúkoromban határoztam el, írtam le(milyen érdekes!), hogy 40-45 éves korom után olyan embereknek, íróknak, alkotóművészeknek szeretnék támogatást nyújtani, segíteni, mint amilyen én vagyok, olyanoknak, akik hasonló dolgokkal küzdenek, mint én tettem. Három kötetem is lett, de sem ettől, sem mástól nem tartom magam se profinak, se sikeresnek, se amatőrnek, se kezdőnek. Csak írónak.
Amikor olyan energiavámpírok vettek körül, hogy elrejtettem az írásaimat, ha egyáltalán esélyt adtam nekik megszületni, akkor kínlódtam. Egyik rossz élethelyzetből a másikba zuhantam. Nem mertem meglépni azt, ami legalább az írás, az irodalom, a kultúra közelében tartott volna. Ehelyett olyasmire kényszerítettem magam, amiből máig nem léptem ki, egy olyan álarcban, aki már réges rég nem én vagyok, tán' sose én voltam. Az író, alkotó "személyiség" persze utat tört magának. Nem hagyta végleg elcsendesedni a kreatív elmém.
Igen, lehetséges, hogy az író, az nem egyszerűen "csak" egy életforma, az író egy személyiségforma. Egy egyedi lény. Individuum. Művész? Nem művész? Amatőr? Profi? Úgy vélem, a lényeg a személyiség. Amit mi elmondunk, elmondhatja, megmutathatja, bemutathatja más is, máshogy. De nekünk írnunk kell. És hiperérzékenységünk lehet talán éppen az oka, hogy ez így van, hogy alkotunk olyasmit, ami talán eljut a megfelelő olvasóhoz, de minket, magunkat mindenképpen a vízfelszínen tart.
Napjainkban is az írás különféle aspektusait vizsgálom, hogy segíthessek magamnak és nektek is. Író vagyok. Kreatív, alkotó, művészember. Ez vagyok én. Vállalom, hogy saját belső világban élek. Vállalom, hogy hol jól, hol rosszul érint a közösségi élet és a hétköznapok sodra. Hol jó megmutatni magam, hol berzenkedek tőle.
Amikor írok, magam mögött hagyom ezeket a dolgokat. Akkor csak az írás van, semmi más. Akkor csak én magam vagyok. Mert ez az életem, a fény, amiben fürdök, a csábító árnyak, a víz, amiben lebegek, a föld, amin járok, a nevetés és a könny, ami átjár és egyszerűen felszabadít.
Nem terveztem igazán, ahogy több kötetre való sorozatot sem kifejezetten tervez az ember, hanem jön belőle, csakúgy felébred benne. Mert írnia kell. Mert írnom kell. Mert írnunk kell. Az írót az írás foglalkoztatja, ennyi a titok. Talán nem is a megjelenés. Nem az, hogy jó kritikát kapjon, megfelelő recenziót, elég olvasót. Csak az, hogy írjon. És ha teheti, ha nem, az író mégis ír. Ettől író, nem a kiadótól, nem is a könyvtől. Inkább valahogy fordítva lehet ez a világon. A könyv van az írótól, a könyvektől meg a kiadó. Lehet vitatkozni vagy egyetérteni. Lehet, hogy most belegázolok sokak lelkébe, nem szándékos, és nem is szükségszerű. Csak leírtam, hogy én hogyan látom.
És van olyan történetem, amiből lehet több kötetre való.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: