Manó
Írta: Balogh Krisztina
Ezen a szép napon a mamám megengedte, hogy reggeli előtt hozzábújjak egy kicsit. Annyira, de annyira örültem. Mióta a tesóim elmentek, olyan üres itt minden. A mama melegébe kellett bújjak, mintha megéreztem volna, hogy ez a nap más lesz, mint a többi.
Sanyi jött és hozott ennivalót. Már elhelyezkedtem, majdnem a fenekemen landolva, amikor letette elém a helyemre a tányérkámat. Mmmm! Ez az illat, tegnap megfürösztött, azóta se megy ki az orromból, de végre kajcsi és ez elnyom minden más szagot.
- Ejnye apróság! Mondtam már, hogy a lábadnak nem a tányérban a helye!
Nem érdekelt, hogy megfogott és kiemelt a tálból. Korábban azt mondta, hogy nincsen kisebb tálja, ő tehet róla, ha belemászok. Leráztam a lábam. Lenyalogatom. Tiszta nedves ragacs. Jaj, de finom! De hamar elfogy! Még, még! Egészen a falig toltam a tányéromat az orrommal, Mire elcsalt onnan.
Na, most majdnem ugyanez játszódik le, csak más segíti ki a tálból a lábamat, pedig ez sokkal kisebb. Érdekes, hogy tényleg, mit keresek a tányéromban? Csak a mamám nincs sehol, Sanyi egy ismerős lány hátizsákjába rakott, még egyszer megsimogatott és sokat aludtam egy busznak nevezett dobozban, hol a hátizsákban, hol a lány ölében, aki csattogott a telójával, vagy mivel, és folyton azt mondta, hogy nyugi, muszáj lefényképezzelek a hugimnak meg a barátnőimnek.
Azután kicsit elbabusgatott, hogy "itthon vagyunk" , meg, hogy visszamegy a sulijába, ahol Sanyi bá' tanít - az én Sanyim? Igen?- és hogy siet nagyon haza délután, de addigra itt lesz a hugi, nem fogok unatkozni.
Ja, és Manónak hív. Azt mondták, ez az én nevem. Nekem is van nevem! Végre! Manó! Jó kis név, igaz? Megmoroglak, ha nem tetszik.
Hát nekem fogalmam se volt ki az a hugi, és mit csinál, aki unatkozik, meg kik ezek az új arcok itten, akik ezután mindenféle furát csináltak velem, a nő vagy tízszer seperte fel az udvart, mert küzdött a hulló diófa barkával, ahogy mind jobban fújt a szél. Na jó, rendes voltál, megetettél, meg adtál egy klassz madzag játékot, amit téphetek, úgyhogy segítek neked. Jól megmorogtam a buta nudlikat, meg húzkodtam őket, néha a seprű alá keveredve. Egyszer a hátsó lábam bánta, majdnem rálépett a férfi. De kit érdekel? Mikor annyi nudli-kukac-barkát kergethettem meg, amennyit csak akartam, a nap sütött, a szél fújta a füveket, meg a virágokat az udvaron, megkergettem valami fura izét, ami a fényt takarta ki, azt hiszem árnyéknak hívják, és telis-tele van vele minden a diófa alatt. És ráadásul ez egy akkora hatalmas kert, van benne autó, levelek is, meg persze a madzagom, amit viszek a felnőttek után, mert az olyan izgi, ahogy kihuzigálom a kezükből.
Kriszta és Zoli. Hagytak aludni is, jó hosszú fél-egy órákat is ugrabugráltam. Azután meg mindig beájultam. Egyszer félálomban hallottam, hogy a Kriszta mondta a Zolinak, hogy nagyon kicsi vagyok még, mint egy kisbaba. Oda is cammogok és fáradtan a lábfejére hajtom a buksimat. Ő pedig megsimogatja fekete fejem búbját.
Milyen kedvesek vagytok és halkan beszéltek velem! Bár Kriszta csalt- ez az ő szavajárása: hívott engem Manón kívül Buksinak, Pocoknak, Kutyulinak, Sunyikámnak, Mókásnak és Keményfejű Kisrapeknak, de nem gond, megbocsájtom neki, különben is titok lesz a lányok előtt.
A Zoli meg emlegette a mamámat. Uhh! Jó ég! El is feledkeztem róla. Már biztosan nagyon keres! Halkan vakkantok. De csak nyúlik a szám. És annyi dolgom van, nem érek rá morfondírozni. Inkább álmodom róla, sokat kell napközben aludnom.
Egészen addig így megy ez, míg megérkezik a hugi, akit egész nap emlegettek, hogy még nem is látott engem az új családtagot. Veszettül ugrálok, hogy komolyan vegyen ő is. Be kell mutatkoznom neked! Be kell... De mi ez? De jó illatod van! Ne, ne húzd el a cipőd, ez tök jó! És fűzője is van? Á! Láttam már ilyet. Nyugi, tudom, hogy kell elbánni vele. Kicsomagolom neked a lábadat hugi! Kicsomagolom!
Na, ne már! Megint megkötöd? Nem veszed le inkább? Jó szagú a lábad. Na jó, akkor a másikat! Segítek azt is kikötöm, pikk-pakk! Hú, de finom vagy! Alhatok az öledben? Megint nyúlik a szám. Puha kabátkád van, mint a mamám szőre... álmodom vagy tényleg otthon vagyok? Hm... vagy itt az otthon? A puha meleg vackomban ébredek a teraszon. Vacsi jön és játék! A két lány velem és milyen jókedvűek. Jó arcok vagytok mind! Jó arcok!
Sötétedik, élénkül a szél és a párnám jó meleg itthon. Mind aludni térünk. Holnap új nap és annyi dolgom lesz megint! Mindenkinek segíteni akarok holnap! És holnap fürdés is jön, azt mondja Kriszta, nem emlékszem rá, de találkoztam már vele. Ki az a fürdés?
Azt hiszem hamar kialszom magam. Minél előbb, annál hamarabb kelnek a többiek is. Ásítani sincs erőm, csak álmodom, míg csendesen kopogva elered az eső.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: