A 14. szülinapi bulit vacsora és tánc követi, és akad még pár meglepetés - legalábbis CsillagVárban

  Végre tényleg eljött az idő, amikor elmerülhettek a vacsora élvezetébe, és korgó gyomrukat kényeztethették.

  A mágus a fényes étkezőbe az asztalfő mögötti falon keresztül érkezett. Mit érkezett! Berobbant, persze törmelék nélkül, inkább csak földöntúli robaj kíséretében beesett. A belépőjére többen felkiáltottak. Még a király is megpördült ijedtében a székében, mi történik a háta mögött.

  – Lord Lions! Mellőzhetnéd, az effajta manővereket! Igazán semmi szükség erre! – igazította el a király minden egyéb megmozdulást megelőzve.

  – Elnézésed kérem, felség, de kissé késve tudtam csak elindulni. Bocsáss meg nekem!

  Feltápászkodott a padlóról és végigsimított a falon, mintha azt ellenőrizné, hogy tényleg nem sérült-e.

  A szokásos hajbókoló kézcsókos üdvözlésre hajtotta magát, aztán megkerülte az asztalfőt és egyenesen Lysához sietett.

  A király jobbjára eső, legközelebbi székekre ültették sorban a fiatalokat. Az elsőre Lysa hercegnőt, mellé Danan herceget, majd Myriam grófnő és a kytellusi örökös következtek, velük szemben Lord Boyle, Sir Garodin, és az előkelő shortari hercegi pár, és így szépen tovább a nemes urak és hölgyek csemetéikkel a véget nem érő asztal körül. A nem nemesi vendékek és az egészen kis gyermekek a dajkáik felügyeletével másik asztalnál kaptak helyet. Az asztalok roskadásig teltek minden jóval és már megkezdődött a lakoma.

  Lionsról minden féle eszébe jutott Lysának. Egér, patkány, csótány, kígyó, sőt néha, amikor utálatának megkülönböztetett tárgya volt, még a bűzös borz is. Csak a nevéhez méltó oroszlánokra nem asszociált soha. Kora gyermekkorában gyakran eljátszott a gondolattal, hogy Lions nagyragadózókkal kell megvívjon. Ilyenkor gyenge és esendő képet festett a képzelete a férfiról. Gúny és szarkazmus fogta közre a mai napig a fegyelmezettebb gondolatait is róla.

  A mágus valójában nagyon zárkózott, mégis behízelgő modorú ember volt, ha ugyan nem valami más lény bújt a terrai burokba, ahogy Lysa néha hitte. Érzéseivel nem volt egyedül, sokan nem szívelték, még többen egyenesen gyűlölték a mágust, és folytonos intrikák célpontja volt a palotában. Azonban nyíltan szembe szegülni vele, vagy ne adj' Isten szemtől szembe gúnyt űzni belőle, igazán senki sem mert. A kalózok többsége egyszerűen csak mindenek ellenére elfogadta, mint a Mágus Klán fejét, II.Eric Király egyik hivatalos tanácsadójaként.

  De a legrosszabb az volt, hogy Lysa újabban, szinte kényszeresen mindig azon gondolkodott, ha meglátta, hogy vajon mit adott oda a varázserejéért cserébe? Hiszen a mágia egyik legfontosabb szabálya az, hogy varázstudatlan faj képviselője csak úgy bírhat varázserővel, hogy megfelelő mértékű áldozatot ad érte. Mindenki látott már vak jóst, néma gyógyítót vagy eltorzult testű hadimágust. De Lions? Mely részét adta el a tudományáért? Vajon melyik ruhadarabja takarja el? Tényleg ilyen nagynak mondott tudást adnak egy olyan kis micsodáért?

  A hercegnő fejében többször fordultak meg ilyen pikáns gondolatok, megfűszerezve olyasmivel, hogy mi van, ha nem is az, akinek mondja magát? Mi van akkor, ha nem is ő a Mágus Klán feje? Hiszen senki sem tud semmit a mágusokról, illetve, bárkit kérdezett, és bármilyen forrást kutatott, egyszerűen kevés elhintett részinformációt talált, semmi konkrétumot. Csak ilyesmiket, hogy Lions nem öregszik, az ismert legnagyobb hatalmú varázstudó ember a Peremen.

  Sunyi hírét meghazudtolva őszinte, nyitott tekintettel nézett a hercegnőre. Gyakorlott, elegáns meghajlással lehelt csókot az Eskügyűrűre.

  Lysáról sok mindent el lehetett mondani. Ahogy cseperedett, személyisége úgy vált egyre ellentmondásosabbá, serdülő korára hivatkozva legyintettek, mert nagyon dacos volt és éppen kamasz kora miatt nehezen hitték róla, de rendkívül agyafúrtan, leleményesen élt. Aki valóban megismerhette, az egy felettébb bátor, sőt nagyon vakmerő leányzóra lelt, aki apja harcosaival, különösen a zsoldosokkal törekedett közösséget vállalni, hogy pontosan tudja, mire van szükségük s mi sarkallja a királyságot megmentő tettekre őket. Egy olyan lányt leltek a külcsín mögött, aki nem átallott szembe szállni a széllel, a viharral, és futni a mennydörgő villámlásban a nyílt mezőn.

  A mágus volt talán az egyetlen, akivel egyszerűen nem tudott dűlőre jutni, fogalma sem volt, mit kezdjen vele. Most is, ahogy a férfi előtte állt, kezében egy vaskos könyvvel, a lány komoly arccal igyekezett eldönteni, hogy sírjon, vagy nevessen-e. Azt sem tudta, vajon mitől lehet ilyen sietősen kapkodós napja, hogy képtelen volt a többi vendéggel együtt érkezni a fogadásra. Tényleg, mire lehet jó ez a színjáték? Bár meglehetősen szórakoztató és hangulatoldó, az tény.

  Lions is furán érezhette magát, mert boldog születésnapot kívánva már le is akart ülni a fenntartott helyére, mikor a hercegnő utánaszólt:

  – Várj csak Lions nagyuram! Mit szorongatsz a kezedben? Csak nem akarod összemaszatolni az asztalnál?

  A mágus zavartan fordult vissza hozzá. Valami bocsánat félét hebegett, széttárt karokkal, aztán átnyújtotta a könyvet a lánynak.

  – Bocsásd meg szórakozottságomat hercegnőm! Ez természetesen a tiéd! Úgy gondolom, elég nagy vagy már az ilyen komoly olvasmányokhoz. Ez klánunk összefoglaló írása a varázslatok természetéről és mibenlétéről. Atyáddal megbeszéltem, hogy ha tavaszig, elolvasod, különórákon beszélgetünk majd róla.

  Lysa megköszönte és szemráncolva vette át a könyvet. Súlyos olvasmány lehetett, mert lerántotta a kezét a combjára. Vörös borítón - mi más? - dombornyomott, undorítóan élethű, fekete kígyók tekeregtek. A címét nem is olvasta el, hamar megkérte a közelben, a fal mellett álldogáló apródot, hogy ezt is helyezze el a tömérdek ajándéktól roskadozó asztalkán a trónteremben.

  A vendékek ismét zavartalan csevegésbe kezdtek, míg a mosolytalan mágus a helyére telepedett. Ott folytatták, ahol abbahagyták.

  Csak Lysa nem. Ő gondterhelt arccal, csendbe burkolódzva piszkálgatta a vacsoráját, egészen addig, míg Dan óvatos hangnemben megszólította.

  – Ha már így melléd rendelt a jó - vagy a rosszsorsom, megkérdezhetem, mi a baj, persze, ha nem tartasz tolakodónak?

  A lány kimérten ráemelte a szemét, ami megint a zöld sötétebb árnyalataiban játszott, Dannak nem kellett nagy megfigyelőtehetség, hogy észre vegye a hangulat függő változást.

  – De, annak tartalak.

  Tüntetően abbahagyta, a fiú pedig már éppen éllel megfelelt volna neki, amikor váratlanul folytatta:

  – Gyűlölöm a mágiát.

  Dan alig észrevehetően Lions felé sandított, miközben gyorsan igyekezett a szájába tömött polip falatot megrágni. Rágósabbnak bizonyult, mint képzelte.

  – Jól látom, hogy a mágust se bírod?

  – Jól.

  – Üdv neki a klubban! És miatta nem csipázod a varázsvilágot?

  – Hagyjuk ezt! Inkább együnk! Mert tényleg nincs a világon más dolog, amit kevésbé csípnék, mint a varázslatot. Különösen az ember-mágiát gyűlölöm. Nem értek hozzá, és nem is akarok.

  – Ugyan már, ne vedd fel! A technika mellett labdába se rúghat. Mi vagyunk a jövő, nem ez a bolond muksó.

  – Bolondnak azért nem nevezném.

  – Hanem minek?

  – Rafinált számítónak. Nem ismered?

  – Szerencsére nem volt vele dolgom.

  – Talán jobb is, mert kifordulna a szádból a falat. Inkább ebből egyél, ha valami vizit szeretnél kóstolni! – mutatott a villájával egy nagy tál közepén fekvő uralkodói méretű halra, aminek a fűszeres, sült szeleteiből újraépítették az egész döbbenetes testét. – Harcsa. A terráról hozták az elsők az ikrákat és telepítették a folyókba, meg a tavakba. Ez a része itt nagyon ízletes.

  – Azta, de hatalmas!

  Lysa látta az izgalmat Dan arcán, miközben a halszelettel bajlódott, aztán megkönyörült rajta, és mire egy szolga odaért volna, segített neki a tányérjára emelni pár szeletet.

  – Így kell. Úgy nézem, filé, de azért a helyedben óvatosan bánnék vele! Még holtában is átszúrhatja a torkod…khm.

  Dan kimért pillantást vetett rá, és köszönöm helyett már tömte is a szájába, láthatóan elfelejtkezve magáról.

  – Hmmm! Tényleg tök jó! Isteni!

  Lysa akaratlanul elnevette magát.

  – Nálatok nincs ilyesmi, ugye?

  – Hát, nem igen. – válaszolt teli szájjal Dan – De ezen változtatnom kell, ha hazamegyünk.

  – Egyáltalán nincsenek folyóitok?

  – De, a föld alatt. Csak azokban nem egészen ilyen az élet. Van néhány oázis, ahol feljön a víz, akad néhány kisebb víztározó. De halászni nem jó bennük. Nálunk a víz nagy kincs. Másként kell bánnunk vele. Kijelölt fürdőhelyre is engedéllyel lehet bemenni. Sosem láttam ilyen nagy folyókat, mint amik itt a Thoulanon egymást érik.

  – Komolyan?

  A lány nem is színlelte, hogy valójában meg se lepődött. Komoly arcot vágott.

  – Komolyan – állt meg Dan egy pillanatra –. Megmutathatnád a környék folyóit hercegnő, mielőtt elutazunk!

  Lysa lassan bólintott, mosolyra húzódott az egész arca.

  – Rendben! Holnap délben Myriammal és Henriettel lemegyünk a faluba. Atertikben szüreti mulatság lesz. Velünk tarthatsz. Elhívhatod a barátodat is.

  Pillantott Magestic felé, aki vidám csevejbe bonyolódott Myriammal és pont úgy kuncogtak, mint a rég látott ismerősök, akik ezeréves történeteikre emlékeznek.

  – Oké, megdumáltuk. Klassz!

  – Igen, az lesz. Lord Szaidan, a falu klán vezére nagyon szeret vendégül látni. Rendes ember és a családja sem utolsó. Csak a szüret miatt mentette ki magukat mára. De hát holnap úgyis találkozunk.

  Amikor már mindenki degeszre ehette magát a sok féle főétellel, megvágták a szülinapi emeletes tortát és behordták a többi desszertet. Töltött boros kancsókat, s rengeteg pohár pezsgőt hoztak be. Az étkező asztalokat rendbe tették, míg megpihent a nép. Majd a trónterembe vonultak a várnagy tessékelésére. A zenészeket tapssal köszöntötte a király és a hercegnő, mire azok rázendítettek. A vendégek is tapsoltak és megkezdődött a báli mulatság, ami hosszú, táncos órákba hajlott, egészen éjfél utánig. Elsőnek Erik király felkérte a kislányát és míg körbe táncoltak, lassan megtelt a táncparkett. Azután a királytól Lucian nagyherceg kérte le Lysát, Erik pedig megtáncoltatta Lorna hercegnét, majd a szépséges Serenát.

  – Hercegnő! Nézd el nekem, de nem tudtam a bolygótok törvényeit kijátszani! – mondta aggodalmát kicsit túljátszva a herceg. Majd nevetve folytatta: – Mi is szeretnénk megörvendeztetni téged egy ajándékkal, amit viszont el is hoztunk, meg nem is. Ráhibázol-e? Már, ha Danan még nem kotyogta el…

  – Lysa. Megtisztelnél, ha a nevemen szólítanál, nagyuram! – mondta udvariasan, elnyomva csodálkozását a lány. – Megnyugodhatsz, nem mondott róla semmit. Lássuk, mi lehet az, amit idehoztatok, de mégsem jutott el hozzám. Aha! Hogy a törvényeink miatt? Miféle törvénytelenség lehet az? –most már ő is nevetett. – Vannak sejtéseim, de mégis merre puhatolózhatnék? Segítség! Mondjuk, hogy a környezetvédelmi törvényünk egy máshol talán kevésbé ismert szigorúság, ami nem enged bármit be a bolygóra. De mi lehet az?

  – Igazad van, Lysa hercegnő! És kérlek szólíts Lucian hercegnek!

  Megállt és elengedte a partnerét. Egyik tenyerét felfordítva elindított benne egy lejátszót. Vakító napsütésben, egy köves térség felett lebegő, elegáns, ezüst-fehér mintan vadászhajó volt látható. A mintanokat kis számú követek diplomáciai hajóinak tervezték, de ezen a hajótesten szokatlanul ki voltak dolgozva részetek, amik eredetileg nem kellettek volna rá. Talán pont a többiről hiányzó fegyvereket és érzékelőket rejtették. Karcsú, kicsi űrhajó volt.

  – Atyád előzetes engedélyével neked készült. Gyors és megbízható. Bedokkoltuk odafent a kikötő bázisotokra. Tudom, hogy nem sokat repültél még az űrben, de remélem, ez majd elnyeri a tetszésed, és változtatsz ezen a szokásodon!

  – Talán még vezetem is egyszer. Persze, amint megtanulom. Nagyon köszönöm, Lucian herceg! Ez igazán…figyelemre méltó ajándék! Bárhogy lesz is, ígérem, nagy becsben fogom tartani.

  Esetlen pukedli és őszinte mosoly követték gyors egymásutánban egymást. Lucian azonban még hozzátette felemelt mutatóujjal:

  – Önálló energia modullal láttuk el. Saját magát gerjeszti újra minden indításkor. Shortari fejlesztés. Ritkán kell feltölteni, inkább csak, ha hosszan, mondjuk hónapokig áll egyhelyben.

  – Ó! – Lysa arra gondolt, micsoda gazdag ajándék ez, akár egy trónörökös számára is. Vajon miért kapta? Valóban ilyen fontos a szerződés az energiamogul és a királyság között? Na persze, Eric király hadserege talán a legnagyobb energiafogyasztó a Peremen.

  Ezt követően táncolt Lysa mindkét herceggel, Danennel és Brettel is, és még sokan kérték le és keresték a társaságát, hogy szórakoztathassák. Myriam és Henriett ugyanilyen kapósak voltak, fáradhatatlanul ropták, keveset pihentek.

  Az este hajnalba fordult, amikor úgy tűnt, hogy a mulatozók s a zenészek kifáradtak. Lysát és társalkodónőit folyamatosan adták egymásnak az urak és persze nem maradhattak ki a közös ír cipőkoptatásból sem. Valami ősi, keltába oltott kalóz zene szólt, terrai ritmusa befűtötte az amúgy is felmelegedett termet. Azután Lysa megkereste Myriamot és Henriettet, és észrevétlenül kislisszoltak.

  Álmosságuk kis időre elszállt, ahogy a hangzavart és a már ritkuló, enyhén szólva alkoholbűzös tömeget maguk mögött hagyták az emeleti folyosójukon. A hercegnő szobájába viharzottak, hogy mire Miss. Murilla vagy a szobalányok megneszelik őket, már lepihenjenek. Készülődés közben gyorsan, vihorászva beszélték meg az este eseményeit. A Shortar rendszerbéli fiúkat becenevekkel illették beszélgetés közben, melyek közül a tökfilkó volt a legnépszerűbb, mert annyira régiesen hangzott. Gúnyosan kacarászva vetkőztették a lányok egymást az ünneplőből.

  A hercegnő felhőtlen jókedve egészen addig tartott, míg Henriett valami olyat talált mondani, amiről rögtön rájött, hogy nem kellett volna. Myriam rosszalló pillantása tüzében Lysa gyenge pontjára tapintott, akinek a szeme nem mosolygott többet aznap, bárhogy is próbálták később helyrehozni a hibát. Így aztán nem volt mit tenni, hamar el kellett aludni.

  – Csak egyet sajnálok, hogy Robertet megint nem engedték haza. Pedig, hogy örült volna Lord Boyle!

  Robert Lysa legkedvesebb gyerekkori barátja volt, Tom nevelt fia, és úgy cseperedtek egymás mellett, mint két testvér. Olyan közel is álltak. Hasonlóan felügyeletmentes estéken itt aludtak el egymás hegyén-hátán, valamelyikük szobájában ők négyen. Mióta elvitték a Korinellák Űrhajózási Akadémiájára, a Ködbe, azóta egyetlen egyszer sem látogathatott haza. Lysának azután következett a 11. szülinapja. Hiányával megpróbált nem foglalkozni az utóbbi években, hiszen hiába kérte, hogy kaphasson kimenőt, hadd találkozzanak, sosem hallgattak rá, se atyja, se Tom bácsi.

  Néha olyan érzés kerítette hatalmába, mint most is, hogy direkt távolították el a Palotából, talán a származása miatt. És talán tényleg így is volt.

Ha tetszett az részlet A cyselotok földjén - A hatalom ébredése című, most íródó regényemből, akkor olvashatsz belőle a blogon böngészve, például:

Itt találkozhatsz még a kis kalóz hercegnővel, aki megmérettetik a könyvben, de vajon könnyűnek találtatik? Szerinted?

Itt pedig valami készül a cyselotok földjén, a kalóz hercegnő udvarában. Vajon lesz meglepetés?

Itt pedig először jelennek meg a várva várt alakváltó szörnyek, akiket a kalózok csak sárkányokként emlegetnek.

Itt is sárkányok, egy igazi sárkány királylány, mert hogy olyan is van. :)