A rakoncátlan Június - Mese

    Úgy szaladt végig az utcákon, mint egy minden lében kanál kisfiú, akinek bozontos, barna üstöke alatt a maszatos kis képéről lerítt, hogy egyszerre mindent akar, és esze ágában sincs még felnőni. Irigyelték szabadságát a fák, amik alatt suhant, de még a füvek is, amiket letaposott az árokparton.

   Egyszeriben meglátott egy gyönyörű, dús lombú cseresznyefát, amin narancsos-vörösben lángoltak a nagy szemű gyümölcsök. Fürgén felkapaszkodott rá, és leült egy ágra, ahonnan jól láthatta a környező kis házakat és kerteket. Csendesen figyelt, mintha azon törte volna a fejét, hogy mit lehetne gyorsan még csinálni. Bárki, aki látta, azt hihette, hogy vásott rosszaságon töri a fejét. Nem így az öreg cseresznyefa. Ő jól érezte rajta, hogy habzsolná az egész életet, mintha a nyár összes ígéretét magának akarná, pedig még csak az évszak első hónapjának dereka van.

   — Szia! Túl hamar beérnek a drága kicsi kincseim. — Lengetett meg egy párat a fiú orra előtt az élénken pirosló gyümölcseiből.

   A kisfiú összehúzta a szemöldökét, aztán felcsattant:

    — Azt mondod, túl gyors vagyok?

    — Inkább azt kérdezném, hogy tényleg mindent magadnak akarsz? Mohónak tűnsz, telhetetlennek, mintha történt volna valami— Válaszolta szelíden a gyümölcsfa.

     A fiúcska egy darabig nem szólalt meg. Azután halk sóhaját eresztette szélnek, búsan, mint a hét szűk esztendő. Majd lassan, kicsit elgondolkodva körülpillantott:

    — Nézd, olyan sűrű volt a Május, mielőtt megérkeztem, hogy azt hittem, nekem már senki se fog úgy örülni, mint neki. Az első ragyogó napsugaraknak, az aranyat érő esőinek, a zsenge füveknek, a virágos fáknak vagy a sok-sok hazatért vándormadárnak…

    — Ne viccelj már Június! Hidd el, hogy Április rakoncátlansága és kiszámíthatatlansága után is nagyon nehéz lehetett ám következni! Május csak annyit tett, amit szívrepesve vártak tőle. Te pedig már lezártad a nagy esőzéseket, meghoztad a meleget, a hosszú napsütötte nappalokat, de máris terem a borsó, a csillagtököcske, a kapor, a répa, a zöldség, a bab, a rebarbara, és a gyerekek örömére mindjárt itt a ropogós cseresznye. Csak szét ne pattogjanak a szemek, csak legyen idő élvezni őket! Csak ennyit szeretnék! Különben is, látod a gyerekeket?

   A szemközti iskolából és az óvodából hömpölygött ki a tömeg, a gyerekek arca ragyogott a napfényben a boldogságtól, a kisiskolások szorongatták, a nagyok lobogtatták a bizonyítványukat.

   — Milyen boldogok! — Mondta Június és izgalmas kalandokról mesélő, maszatos arca felderült.

   — Ugye? Tudod mit? Sok-sok gyereknek a Június, vagyis te vagy az öröm, amivel belevethetik magukat a nyári szünidő kalandjaiba. Mi lenne, ha a nagy sietségben most már leginkább egy dologra koncentrálnál, hiszen mindent előkészítettél.

   — Igazán? És mi legyen az?

   — Melegítsd fel a vizeket, hogy mielőbb teljesülhessen a legtöbb gyerek álma és mehessenek fürödni, strandolni a tópartra! Na, mit szólsz?

   Június egészen ellazult, a lábát lógatta, és elképzelte, hogy sok gyerek már annyira vágyakozik a vízbe, hogy nincs az évnek olyan időszaka, amikor ne szaladnának le a közeli partokra kavicsokat dobálni, hattyúkat etetni, sirályokat lesni. Felnevetett.

    — Hát persze! Ezt fogom csinálni! Ez tényleg jó ötlet! Köszönöm, hogy segítettél rendet vinni a káoszba…

  Lekapott egy közeli ágról egy piros cseresznye párt. Beleharapott az egyik szembe. Elismerően hümmögött és bólintott.

   — Hm…ez nagyon finom…de még kell neki egy kis idő érni. A te cseresznyéd június végén fog megérni. A legfinomabb cseresznye lesz a környéken. A gyerekek csodádra fognak járni!

   Azzal a fülére akasztotta, majd huppsz, leugrott az ágról, és tova suhant Június, megnézni a közeli sebessodrású folyót, s a nagy tavat, amibe beletorkollott.

   A cseresznyefa kacagva kiáltotta utána:

   — Nekem is ez a legnagyobb örömöm, és az, ha veled találkozhatok, édes Június!

...

Ha tetszett ez a mese, olvashatsz még meséket a blogomon. 

Mesél a bagoly - Adventi történetek 2.