Őszi kincsek - mese

Balogh Krisztina:

Őszi kincsek

  Mackó Malvin kicsi kincseit csinos, piros vödrébe tette, és mellé ült. Volt abban mindenféle földi jó, barna gomba, húsos som, lángpiros csipkebogyó, fekete bodza, de még fanyar vadkörte és vadalma is. Elhatározta, hogy amint ideérnek az első fagyos szelek, el fog menni kökényért is.

  Fáradt elégedettséggel a fák lombjain átszűrődő ég szürkéskékjét szemlélte. Vajon lesz-e eső? Bele-beleszimatolt az esőillatú levegőbe, de majd elaludt, úgy kellett ébren tartania magát. Napokig távol volt ugyanis, nagy utakat tett meg, hogy begyűjtsön magának ennyi finomságot. Köztudottan édesszájú volt, sohasem titkolta. Ezért, amint beköszöntött az ősz, mindig megszárította az erdők és mezők gyümölcseit, vagy szörpöt, lekvárt főzött be magának belőlük. A gombákat is elrakta azért télire, mert azok is nagyon egészségesek és szépen kiszáríthatóak voltak. Mókusékat is látta, ahogy a fák tetején, az ágak hegyére tűzik a finom gomba falatokat száradni. Ha ők ennyit ugrabugrálnak tőle, biztosan sok benne a vitamin.

  Így várta a barátait, akik minden nap ugyanabban az időben keltek át itt a barlangja előtt a patakhoz. De azok csak nem jöttek. Bárcsak köszönhetne legalább nekik! S már majdnem elbóbiskolt, barna mellkasára bukott az álla, amikor vékony kis hangocskák ütötték meg a fülét.

  A gyér levelek között jól látta, hogy Cinege Cini és Cserfes Sára, a szajkó beszélgettek. Cini megtépázott, régi fészkében mutogatott valamit Sárának.

  — Tudod, nehéz egyenként odacipelnem mindent. Szegény borz mama!

  — No, majd én segítek! Kettesben jobban megy! Ne aggódj kedvesem, mindenki ott toporog, hogy minél több élelmet vigyünk a betegnek, van, aki az utolsó gyűjtését is odavitte, hogy a kis csíkosoknak is elegendő jusson. Ennyi kölyköt! – Csóválta a fejét a szajkó.

  — Istenem, még nevük sincsen! De majdcsak lesz, mire ideér a tél. Addigra csak összeszedi magát Borz mama.

  Cini vidáman trillázott egyet a borongós őszi este ellenére, majd tarisznyákat kerített, megrakták Sárával, és tovaszálltak a dombtető felé.

  — Aha, arra van a borzvár… Hm, nekem is vinnem kéne valamit. Úgy illene.

  Malvin feltápászkodott ültéből, és kerek mancsával mintha gyenge, őszi legyet talált volna elhajtani az orra elől. Mire felállt, már egészen mást gondolt.

  — De még mit nem! Mennyit fáradoztam, elmentem egészen Héthatárig a kincseimért. Most meg osszam meg valakivel, akivel ráadásul nem is vagyunk jóban, mert mindig pont ott kell neki vadászni, ahol én szeretek? Hogy is ne! Na, gyerünk befelé az éléskamrába!

  Haragosan fújt egy nagyot, azzal felkapta a vödröt, beszaladt a barlangba, és magára csapta az ajtót. Egészen felpaprikázódott. A komótosan vánszorgó este mérges horkantásokkal és zsörtölődő brummogásokkal töltötte meg az amúgy barátságos medvekuckót.

  Malvin jó későig forgolódott. Nehezen aludt el, pedig milyen kimerült volt.

  Másnap a csípős hajnali szél elcsodálkozott, mert borzék egyik északi ajtaján mindig befütyült. Ma reggel azonban csendben kellett maradnia. Borz mama kacska, sérült lábát húzva, oda vonszolta magát. A régen használt bejárat félig beomlott már, a kicsinyek nem bírták jól a huzatot, ezért elhanyagolta. A szűk nyílást valami félig meddig eltakarta kívülről. Az öreg borz átküzdötte magát rajta, s hát honnan, honnan nem, egy csinos, piros vödröt talált. Volt abban mindenféle földi jó, barna gomba, húsos som, lángpiros csipkebogyó, fekete bodza, de még fanyar vadkörte és vadalma is. No de ki hozhatott ennyi mindent? Kiürítette, és bevitte az elemózsiát. Másnap az otthagyott vödör megint megtelt az erdők és mezők kincseivel. Így ment ez egészen az első fagyokig, amikor került bele egy kis dér csípte madárberkenye és kékséges kökény is.

  Borz mama addigra talán megsejthetett valamit, mert mosolyogva fürkészte a patak felé lefutó domboldalt, és magában szentül megfogadta, hogy jöjjön csak a tavasz, sohasem bosszantja fel többé Mackó Malvint a vadászszokásaival.

...

Ide kattintva olvashatsz mesét a kiskutyáról és az elhagyot lombseprűről.

Ha tetszett, itt olvashatsz az erdei állatokról, akik bemerészkednek a házakba is, és egy elveszettnek hitt, sárga csomagról.

Itt pedig egy nagyobbaknak élvezetes adventi mese rejtőzik, a télapóról Mesél a bagoly címmel.

Egy tréfás sztori az írásról.