A magányos lombseprű - mese

Balogh Krisztina:

A magányos lombseprű

  A kert végében óriási, ősöreg fenyőfa állt. Alsó ágait kuszán lógatta a poros földig. Bozont kutya szerint olyan volt, mintha sátrában rejtene valakit. Most is hangosan csaholva ugrálta körbe, amíg az egész kis család, anyukástul, apukástul és ikrestül a kertben sertepertélt. A gyümölcsszüretet befejezve apa és anya még össze akarták szedni a vén diófa alól a sok lehullt falevelet, s a diót.

  — Kevés ide a cirokseprű— mondta anya.

  — De hol lehet a lombseprű? — Kérdezte apa.

  — Az mi? —Kotnyeleskedtek bele Piri és Miri.

  — Olyasmi, mint a gereblye, csak seprűszerű a feje, és a leveleket szoktuk vele összegereblyézni — válaszolta apa a kislányoknak.

  — Ott a helye a fészerben, az ásó és a kapa mellett — szólt anya a kerti fabódé felé pillantva.

  — Hiába, ha egyszer nincs ott! — Csóválta a fejét apa — Hamar ránk sötétedett. Gyerünk befelé! Vacsora, fürdés és ágyba gyerekek! Holnap megkeressük, nem kelhetett lába!

  A kosarakat a frissen szedett gyümölcsökkel, a diófa alatti asztalra tették. Dióval és szilvával voltak teli. De a levelek szerte-szét hevertek.

  — De ugye, lesz mese! Apa, ma te mesélj! – Sivalkodtak az ikrek terasz felé szaladva.

  Bozont megrökönyödve nézte a kis családot, ahogy bevonultak a házba. Hát őrá senki sem figyel? Így hiába is akarja elmondani, hogy mit rejt a fenyő. Nahát, ha így van, neki kell megoldania a dolgokat!

  Az orrát lógatva visszament oda. Bebújt az ágak alá, s hiába szúrták, csak megmorogta őket. Kisvártatva egy hosszú nyéllel a szájában bújt elő. Morogva, zsörtölődve kihúzkodta a lombseprűt, ami odabent árválkodott mostanáig. Szép, égkék színe volt.

  Lássatok csudát, megrázkódott, és lustán nyújtózkodott egyet. Ásítozva szólalt meg:

  — Jó reggelt Bozont! Már azt hittem, mind elfeledkeztetek rólam. Olyan magányos voltam. De mond csak, nincs túl korán a kerti munkához? Hiszen még sötét van!

  — Dehogyis, inkább későre jár! Este van, barátom. S láthatod, itt maradt ez a rengeteg diólevél.

  — Ajaj, holnapra kétszer ennyi lehull. Nem hagyhatom így. Tudnál nekem kicsit segíteni? — Kérdezte bizakodóan, és feltápászkodott a földről, kiegyenesítve karcsú derekát — Neked kéne irányítanod, hogy merre menjek. Jó?

  — De bizony jó ám! — Csillant fel a kiskutya szeme huncutul.

  — Végre eljött az én időm! — Sóhajtott a lombseprű boldogan, hogy végre dolgozhat, és nincs egyedül.

  Elindult a hatalmas diófa alatt. Először csak komótosan sétált, azután sietve topogott, azután meg táncra perdült. Körbe-körbe járt és tette a dolgát, Bozontnak kellett néha irányba helyeznie, hogy el ne kóricáljon a nagy örömében.

  A végén odaugrált a teraszról a cirokseprű is, és a maradékot gond nélkül, kuncogva összeseperte utánuk.

  Másnap reggel a kis család minden egyes tagjának tátva maradt a szája, amikor anyukástul, apukástul és ikrestűl eltökélten kivonultak a kertbe, hogy márpedig előkerítik azt a haszontalan, elveszett lombseprűt.

  A diófa alatti asztal mellett, amin a szilvás és a dióskosár ült, egy nagy kupacba szépen összeszedve várta őket a sok őszi levél. Bozont pedig a halom szélén hevert fáradtan. A diófának támaszkodva pedig a kék lombseprű és a cirokseprű pihent kéz a kézben.

  — Nézzétek, előbújt! — Kiáltotta Piri.

  — Biztosan magányos volt szegény! —Mondta Miri.

  — És látjátok? Talált magának barátokat. — Ámuldozott anya.

  Bozont kettőt vakkantott.

  — Te ugye, tudsz valamit erről? — Simogatta meg a kiskutya kócos üstökét apa.

  Nem volt mára más hátra, mint hamar eltenni télire a sok gyümölcsöt, és egy nagyon finom szilvás lepényt sütni, amiből jóízűen meguzsonnáztak. Bozont pedig egy nagy velős csontot kapott jutalmul a levesből.

  A lombseprűre ezután már nagyon vigyáztak. Bozont külön küldetésnek vette, hogy jó sora legyen. A bejárathoz közel aludt a teraszon a kiskutyával, a seprűvel, és nem is volt magányos soha többé.

 

Ha tetszett, olvass még, ide kattintva elérheted ezeket az írásokat is:

Itt egy újabb kedves állatmese, egyenesen az erdei patakpartról. Őszi kincsek, Mackó Malvinnal

Egy ízig.vérig örökmozgó, kíváncsi kiskutya első története: Manó-

Erdei állatok a házban? Ejnye micsoda dolog ez? Egy újabb, egészen elérzékenyítő mese: A Sárga csomag.

Itt egy nagyobbaknak és felnőtteknek szóló adventi mese: Mesél a bagoly-