Témisz
Írta: Balogh
Krisztina
A lány csodálattal nézte a férfit. Igazi tudós volt, amilyennel ritkán
találkozik az ember lánya. Azt sajnálta, hogy oly keveset tudott neki segíteni.
Nem bizonyult könnyűnek ilyen újdonságokat készíteni. Arca egyre jobban
kisimult a hetek múlásával, ahogy alakultak a férfi találmányai, egyik a másik
után. Már tisztán látta a kiutat a helyzetből.
A férfi arca gondterhelt redők vásznává lett ez
alatt az idő alatt. Ahogy néhai testvérével közös tervei tárgyakká fejlődtek.
Ez a lány nem pótolhatta fivére, Deron munkáját, aki egy zseni volt, de egész
jó ötletei voltak, és mindent megcsinált, amihez ügyes volt a két keze. Már
megjelent előtte az út, eloszlott a köd, pontosan tudta, mi fog történni. El
tudta képzelni a lány veszélyes manőverezését az Ezüst Völgy felett, fel a
hegytetőre épült város fölé, és amint elvégzi a dolgát, a mélységes Völgybe
száll alá. Soha sem érik utol. Látta persze a buktatókat is, de a lányt elnézve
jó kezekben lesz mind a két találmány, a fegyver is és a repülő szerkezet is.
Meg fogja ugorni a nehézségeket.
- Karana! Megérdemled, hogy te próbáld ki
elsőként.- Mondta meggyőződéssel, rá se pillantva a lányra.
Utoljára
simogatta végig a szárnyakat bizakodón, hogy ez a szerkezet már valóban fel fog
szállni és fenn is marad. Most készült el, de máris ki kell próbálni. Hiszen ez
a feladata, hogy repüljön. Látni kell!
- Lássuk, hogy viselkedik alattad! Üld meg a szárnyas paripát! Készen állsz?
Karana ezt követően egy egész hétig gyakorolt vele. Nem a repülés vagy a magasság miatt. Azt jól bírta. Egyszerűen tudnia kellett a vitorlákat állítani, befogni és meglovagolni a szelet, akár a madarak. És meg kellett küzdenie azzal, hogy csak fél kézzel is megbirkózzon a szárnyas szerkezettel, hiszen a lövő fegyvert is használnia kellett majd a város felett. Ráadásul csak két lövése volt, ennyit bírtak el a csövek töltve. Így hajnalonként ezzel gyakorolt, napközben pedig a szárnyalás határait feszegette. Figyelték a szelek változásait és küzdöttek vele.
Noran professzor tudta, hogy menni fog. Az utolsó napon megszűnt minden aggodalma. Átvette a helyét a természetes izgalom. Karana tökéletes a feladatra. Senki sem fogja tudni, hogy ők tervelték ki. A lány pedig messzebb szökik majd a madárral, mint most el lehet képzelni.
Végre eljött a napja. Ma lesz Mortenton főpolgármester beszéde a fehér Tanács torony előtt, a fő téren. A választásokat azonban már nem fogja megérni. Sosem lesz az ország kormányzója. Mortentonra gyilkosként gondoltak mind a ketten. Különös véletlenek sorozata sodorta őket össze, ahogy a szél játszadozik a vitorlákkal, úgy játszott a sors velük. Még furcsább, hogy mindkettőjük családját kiirtották a tehetségüktől rettegve Mortenton pribékjei. De a legérdekesebb véletlen, hogy elveszítettek egy-egy ikertestvért.
Az emberek többnyire közel állnak a testvéreikhez, ha mégoly különbözők is. Ám az ikrek! Nos, olyan kapcsolata se Karanának, se Norannak nem volt senki, de senki mással, mint az édes ikrükkel. És most mindkettő a hideg földben nyugszik. Mintha kitépték volna a mellkasukból a szívüket, hogy aztán visszadugják, hogy mégis valami pumpálja a vérüket a végéig. Bosszújuk vérrel kiáltott az égbe. Elszántak voltak. Meg kell akadályozniuk, hogy az a férfi egy egész ország diktátorává emelkedjen fel. Nem volt más mód, a terror miatt, mint a kemény ellenállás, de mindent felszámolt és levert Mortenton karhatalma. Már csendesen is alig merték suttogni az emberek, hogy Mészáros. Így nevezték egymás közt. És ők ketten, a túlélők közül, jól tudták, hogy a zsarnoknak nem szabadna meghagyni senkit a törvény nevében megtizedelt, vagy szinte kiirtott családokból, mert bosszúra szomjaznak. Ahogyan azt is, hogy senki nem fogja sajnálni a Mészárost.
A lány
kicsit fészkelődött, amikor elindult. A szemközti hegytetőn ott volt a hófehér
tornyokból és házakból épült város. Kevés felhőfoszlányon át is látta. Nekifutott
a nagylejtőnek. A szél hamarosan felkapta, mint a pelyhet. A vitorlák
nekifeszültek és ő pontosan arra kormányozta végre, amerre kellett. Fehér párák
közt a kibontakozó fehér szárnyasvitorlás egy kalózhajóhoz hasonlíthatott. És
Karana úgy is érezte magát, mint egy kalózlány, aki nemzetközi vizekről éppen
megtorlásra indul a királyi városba. És a fegyver is pont úgy pihent az övében,
ahogyan a kalózok kardja. A professzor végül csak ennek tudott nevet adni,
pisztolynak nevezte el. A repülő szerkezetet továbbra is vitorlásnak hívták,
mint valami hajót, amihez valóban hasonlított is kicsit, viszont azt elkeresztelték
végül indulás előtt, pont, mint a hajókat szokás. Témisz lett a neve, mint
Karana húgának. Rá is pingálták szép, piros festékkel.
- Jogot és igazságot jelent a neved.- Suttogta Karana meghatódva. Míg együtt megsimogatták utoljára.
Témisz csendesen lebegve közeledett a céljához a város, sőt az egész ország megmentéséhez. Hogy azután kapitánya valószínűleg hosszú ideig meneküljön majd vele a törvény elől, más városokon keresztül. Vagy, hogy talán újra, meg újra használják majd az igazságosztó pisztolyt a levegőből, az utolérhetetlen vitorlással, ha a szükség úgy hozza. Így vált a levegő kalózává a fiatal, oroszlánszívű Karana.
A bölcs Noran professzor pedig a várossal szomszédos hegyen azóta is őrzi
titkukat. Csak élénk, szürke szeme villan, jelezve érdeklődését, valahányszor a
vándorok és lantosok egy titokzatos, repülő hajóról mesélnek s énekelnek. Mi a
nagy vizeken innen, magányosan, de az egyszerű polgárok segítő szándékával
övezve teremt rendet az ország városaiban és a határokon túl. Mintha felügyelné
az igazságot, s nem engedné eluralkodni a káoszt. Témisz. Az emberek így hívják
a lányt, akárcsak a hajóját.
Kedves Olvasóm!
Hadd osszak meg egy érdekességet veled:
Ezt a novellámat végül egy regényem első fejezetébe helyeztem el. A könyvön még dolgozok. Ha tetszett, mutatok belőle még fejezeteket. :)
Jó olvasást a sárkányos blogon! :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: