Facebook csoportomban, a KAM VIP Könyves Csoport - A rendhagyó író-olvasó találkozó címűben szeretünk játszani. Nemrég a következő két részből álló játékot dobtam fel.
1. Az első feladat az volt, hogy mindenki nyissa ki a könyvet, amit éppen olvas, azon az oldalon, ahol tart, és keressen meg egy bizonyos sorban kezdődő mondatot, és írja le hozzászólásban.
Nekem ez a mondat jött:
"Nem hallatszott búgó hang, de végtére is eddig sem hallatszott." (Neil Gaiman: Amerikai istenek)
2. Utána kitaláltam egy kreatív írós játékot is, amire meghívtam a többieket is.
Ez pedig úgy szólt, hogy ennek a korábban kiírt mondatunknak a szavaival írjunk egy kis történetet. Könnyítésül a szavak felhasználási sorrendje mindegy, és ragozásukon is változtathat, aki szeretne.
Én ezt a kis szösszenetet, novellát írtam a fenti mondatból.
Angyali árnyék
- Nem, azt nem lehet!
- De azonnal kapcsold ki! - Hallatszott a csukott ajtó mögül, pedig az éjszakás Anita nővér mit sem sejtve majdnem elment előtte.
A 14-esből hallatszott a beszélgetés, pedig ott elvileg csak egy korábban lélegeztetőre kötött túlélő aludta mesterségesen nyugtatott álmát, mióta lehozták az intenzívről. Egyedül volt, hiszen azt a szobát csak akkor használják, ha nagyon muszáj, mint most, a járvány tombolása idején. De ilyenkor se látogatók, se járóbetegek nem voltak ezen az osztályon. Talán valamelyik éjszakás társa van odabent valakivel? Talán magához tért a nemrég még haldokló beteg?
Igen, végtére is nincs más magyarázat. Ahogy benyitott, búgó, majd sípoló egyenletes jel ütötte meg a fülét.
- Atyaég! Így elveszítjük, uram! - Szólt a bent álldogáló alakhoz.
Odaugrott a géphez, a beteghez, újra stabilizálta a csöveket, és megfelelőre nyitotta a gyógyszert adagoló szelepet. Mire megfordult, a fehérköpenyes eltűnt, mintha ott sem lett volna. Pedig orvos lehetett. Kikukucskált utána a folyosóra, de sehol semmi jele mozgásnak.
Lelkiismeretesen visszalépett utoljára a gyógyulás útján járó betegéhez, s ahogy picit oldalra fordult, megtörölni verejtékes homlokát, az éjszakai lámpa fényénél úgy tűnt, mintha egy kitárt szányú angyal árnyékát vetné a falra, amint ott sertepertél, hogy megmentse azt az embert. A képzelete ennyire még sohase tréfálta meg! Nem is nagyon szokott fantáziálni. Ezért lopva megint odalesett, ahogyan az angyali árnyék is felé fordult.
Most már megértette, ez lesz a dolga, amíg az őrzőangyalok sikerrel járnak, neki kell segítenie személyesen a betegeket.
Úgy érezte, megkapta, amire vágyott. Ez az igazi angyali jelenés. Az eszméletlen férfi érezhette ezt, mert picit megszorította a kezét, talán jelezve, hogy megnyugodhat, most már minden a legnagyobb rendben lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: