Balogh Krisztina:
Újévi ölelés
-szonett 2020 bizarr margójára-
Mélyül a csend. Egy édes ölelésre
sóvárog a szívem, s ti tiszta csillagok
beleszakadok szerelmes igézetébe,
oly távoli, dermedt fénypontok vagytok.
A kihülő, messzi napok fénye még
semmissé téve küzd a sötétséggel.
A láthatáron a derengésbe ég,
nem kínálva a hajnalt elég vérrel.
Deret fest, végigsimít a falakon
még utószor a tavalyi félelem,
jégujjaival dobolva hanyagon.
Magabiztosan nem fél, hogy elhagyom.
Félmosollyal hűs ajkamon reszketek,
s a borús reggelt csodává karolom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: