Ahogy dr Joe Dispenza is mondja, az alkotás, a kreativitás egy nagyon magasan frekventált dolog. Ehhez szükségünk van minél jobban, minél pozitívabb érzelmekkel, de legalábbis nagyon nyitottan működni, miközben tudván tudjuk, hogy hiperérzékenyek vagyunk, hiszen talán ez az egyik fő oka a legtöbb kiemelkedő alkotásnak. Az ezer meg egy hiperérzékenyre állított antennánk, amit gyakran szívesen lekapcsolnánk, ha lehetne, dehát ezek vagyunk mi, írók, olvasók, alkotók.
Én a napi munkámban, a pedagógus vonalon, és itt, az író vonalon is leginkább ilyen alkotó, kreatív, és ebből láthatóan érzékeny emberi lényekkel vagyok körülvéve. Tapasztalom az érzékenységüket, amit ki konflikruskerüléssel, ki tüskékkel, ki komoly páncéllal, sőt, páncélököllel próbál palástolni, ki csak puha húst növeszt maga köré, vagy magzati pózban alszik. Tudnotok kell, hogy mind, egytől egyig csodálatra méltók vagytok!
Ezért elkerülhetetlen, hogy megírjam ezt a cikket, ami hetek óta kerülget, ami hónapok vagy talán évek óta érik bennem, és végre ma, kora hajnalban pozitív megerősítést kaptam hozzá. Hozzátok, alkotó értékekhez is szól a példámon keresztül, akik úgy tapasztaltam az életem során köztetek járva-kelve, hogy talán kicsit jobban ki lehetünk szolgáltatva a túlérzékenységi reakcióink miatt. Velem biztosan így van ez, én vállalom. Egyszerűen felelősséggel tartozom, és ezért muszáj elmondanom.
Bűbájos ajándékok élnek bennem, ez én magam vagyok, amiket csak én adhatok, csakis én, és amire nagyon nagy szüksége van a világnak.
Neked is megvannak a magad ajándékai, amik a legbelsőbb énedből fakadnak.
Elmondom még egyszer:
Bűbájos ajándékok, ez te magad vagy, ami benned él, és te adhatod a világnak, csakis te, vagyis csakis TE; és amire nagyon nagy szüksége van a világnak!
Én egy nagyon lágy, nőies, vized minőségű lény vagyok, és engem mindig is nagyon erős, tűzes, férfias, energiák vettek és vesznek ma is körül. A gyermekkoromban le is uraltak, s azóta is gyakran kihasználtak ilyen erők, amik ellen gyermeki ártatlanságomban teljesen tehetetlen voltam, ezt még jobban kihasználták és szinte rajtam ugráltak és folyamatosan bántottak. Majd ezután belefásultam, és sajnos megengedtem ezt másoknak is. Itt az igazság ideje, el kell ezt Most engednem!
El kell engednem a Kihasználtságot! Ki volt használva az ártatlanságom, a gyermeki létem, a másoktól való érzelmi függőségem, a tehetetlenségem, és ettől megcsömörlöttem, és ez az a rossz érzés, ami motivál. Ezt elengedem.
Teljesen megváltoztatom az egész életem, magam kovácsolom az értékeimet.
Tegnap este a kiegyensúlyozottságra való törekvéssel, egyfajta lelki összhangban, már-már meditatív állapotban aludtam el. Aki ismer, tudja, hogy nem szoktam meditálni. Ezt enélkül is képes lehetsz elérni.
És ma kora hajnalban, amint kinyitottam a szemem, azt a megerősítést kaptam, hogy el kell engednem mindazt a belső mételyt, kételyt, fájdalmat, megaláztatást, rossz emléket, függést, mert blokkol és megbetegít. A megüresedett helyre pedig be kell engednem az Ünneplést!
És tényleg, ha már idáig eljutottam, akkor álljak már meg egy pillanatra, és értékeljem ezeket a bűbájos ajándékokat, amelyek bennem vannak és bennem voltak mindig is! Ezek számomra ajándékként, talcán lettek átnyújtva, és ezeket mások számára én is átadhatom, úgy, ahogyan te is a te saját, varázslatos világodat. Ennek helye van, és nagy szükség van rád a világban! Gondolj bele, különösen most, amikor immár egy esztendeje, kisebb megszakításokkal és enyhítésekkel élünk egy világméretű pandémia kellős közepén. Immár útálunk erről hallani, beszélni, de ez tény, be kell lássuk, hogy elszakított, és minket túlérzékeny kreatívokat is csak még jobban elszigetelt másoktól!
Miközben az egész ismert világ átalkul, megváltozik tőlünk teljesen függetlenül, és ezt maximum végig bábáskodhatjuk, végig asszisztálhatjuk, végig bámulhatjuk, vagy esetleg vajúdhatunk a világgal, ki hogyan, ordítozva, kapálózva, lehetetlen szünetért tiltakozva, tagadva, hogy szül. De igenis, szülhetünk valamit, valami újat az új világ születésével együtt. Ahogyan újjá is születhetünk, és új frekvenciákat kereshetünk, amivel összekapcsolódhatunk, együtt doboghat a szívünk egymáséval! Ha már nem csak az introvertált hajlamainknak, de a külső kényszernek is hála, valóban csak virtuális ölelésekre hagyatkozhatunk, akkor ebben a helyzetben a mi felelősségünk, hogyan találunk mégis, csakazértis utat egymáshoz, hogy akár áramütésszerűen, de megdobogtassuk a miénkhez kapcsolódó szíveket, hogy kiteljesedhessünk önmagukban és a kreatív alkotásban.
Tudjátok, az egészségem súlyosan sérült, amíg képtelen voltam ezt kommunikálni, kimondani. Pedig minden irányból bíztatást hoz az élet manapság, hogy haladjak, előre tekintsek, és kitegyem magamból ezeket a blokkoló erőket, mert ezek gyulladásokat, testi blokkokat eredményeztek bennem, fájdalmas, görcsös, gyulladt, lázas állapotokat és fizikai sebeket. Most konkrétan a torkom van veszélyben, kapar, érzem, ahogy megy el a hangom miközben direkt hangosan fogalmazom, amit leírok.
Kimondom hát, sőt, le is írom, mert a kimondott és leírt szónak nagy hatalma van. Kiteszem magamból, hogy beengedhessem az örömöt, ünnepelhessek és végre mehessek tovább a saját utamon, ami tökéletesen bennem rejlik a születésemtől, a gyermekkori fejlődésemtől, aminek én magam vagyok a kulcsa, maga a bűbájos ajándékokkal meghatározott személyiségem! Felkiálltó jelet teszek a végére. Elengedem és megbocsájtom a sok bántást, és azt, hogy hagytam ezt rámülni!
Leírom egy cetlire ezt is a gyermekkori bántalmazásokkal, lelki-fizikai terrorral, a félelmeimmel, az egész kihasználtságommal együtt, jó apróra hajtogatom, és elégetem az udvaron. Iszok utána egy pohár vörösbort az egészségünkre!
És adok nektek magamból, az ajándékaimból, hiszen ezért születtem, hogy teljesen önmagam lehessek és adakozhassak!
Nekem ez az igazi ünnep. És neked?
Te vajon mit írnál le?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá: